Az asszony rutinosan dobta a vágódeszkára a karajt, minden vasárnap karajt klopfol, aztán kirántja, ez a férje kívánsága, rántott karaj, majdnem harminc éve minden vasárnap. Nem is tudom, mi lenne, ha csirkét sütnék, morogja magában, tán még a föld se forogna többet a döbbenettől.
Egyszer felvetette a kérdést a férjének, az úgy kimeresztette a szemeit a csodálkozástól, majdnem a földre potyogtak, mint két gumilabda. Sült csirkét, Margit? Sült csirkét? Ha eddig jó volt a rántott karaj, jó lesz ezután is.
Ne idegesíts már, tudod, hogy magas a vérnyomásom, amíg én élek, addig minden vasárnap rántott karaj lesz, értve vagyok? Persze, ha így akarod, így lesz, mondta az asszony, és nekiállt klopfolni a húst.
Károlyom már csak ilyen, gondolta Margit, és igazából nem értette, miért zavarja őt ez a vasárnapi rántott hús evés, talán ez a bebetonozott állandóság, nem szerette a kőbe vésett dolgokat, de náluk minden vasárnap ugyanúgy telt, pontban egykor ebéd, se előbb, se később.
Ránézett az órára: fél egy múlt pár perccel, a krumpli kész, amíg összerakom az uborka salátát, megsül a hús, pont ugyanolyan aranybarnának kell lenni, mert ha kicsit is odaég, vagy sápadt marad, kapok a fejemre.
Szépen megterített, kirakta az ételt, leves sosincs, Károly nem szereti, az órára néz, pont egy óra, és a férje már ül is az asztalhoz. Margit figyelte az első falatot, amelyik bekerült férje szájába.
Na milyen? Kérdezte az asszony.
Meg lehet enni. Így a férfi.
Akkurátusan vágta a késsel a húst, aztán egy falat krumpli, és az uborka saláta. Ebben a sorrendben, sosem másképp.
Látszik, hogy katona volt, mindent ilyen kimérten csinált, még az ágyban is ilyen volt. Margit azt hitte, egyszer majd csak belelazít, majd rávezeti a szerelem ízére, de nem sikerült. Ezért-e, vagy másért, de nem lett gyerekük. Károly nem szerette volna, így nem is lett.
Minden úgy történt, ahogy a férfi tervezte, pedig az életet nem lehet körzővel-vonalzóval megtervezni, mint egy házat, de neki sikerült. Ha kimérten is, de boldog, vagy legalábbis elégedett ember volt.
Az asszony nézte, ahogy a férfi vesz a salátából, aztán a húst vágja. Eszébe jutottak a régi álmai, hogy fodrásznak tanul, lesz egy kis szalonja, hétvégén meg mozi, színház, kirándulás...
Semmi nem lett belőle.
Hirtelen vad kép jelent meg előtte. Mi lenne, ha fognám az összes rántott húst, beletömném Károly szájába, ledugnám a torkán, és elkezdene hörögni, fuldokolni, én meg csak nyomnám, gyömöszölném bele a sok húst, csak úgy vöröslene a feje, gúvadna a szeme vérben forogva, majd rángatózna párat, és belefulladna kedvenc ételébe. A biztonság kedvéért a fakanál nyelével is rásegítenék, hogy lemenjen az összes hús a torkán.
Az asszony, miközben gondolatban a férjét gyilkolta, szinte kéjesen mosolygott.
Na mi az, Margit, mi olyan vicces?
Semmi, csak egyél. De mégis, hadd nevessek veled. Csak arra gondoltam...Károlyom, mi lenne velem nélküled?
Hogy mi lenne? Kacag tele szájjal a férfi. Hát boldog lennél, Margit!...
0 Megjegyzések