Én és a csend ülünk nagy titokban,
árnyékot fölénk csak a felhők vetnek,
nincs itt ereje rossznak s gonosznak,
mi útját állhatja az égi tervnek.
Hangosan lélegzik, lüktet az erdő,
teli tüdőből dalol és trillázik,
bokrok hajába masnit köt a szellő,
te vagy, ki mellőlem nagyon hiányzik.
Letisztult gondolat fürdik a fényben,
ám apró tüskék szívem szurkálják,
múltunk árnyai amíg még kísértnek,
marad egy folt a lélek ruháján.
0 Megjegyzések