mint aki madarak felröppenésére riad úgy rezzennek bennem össze most a szavak
harmincnyolc éve már hogy bennem élsz fuldoklok égtiszta szemedben
mentőövet dobnak felém a nappalok tiszta vagyok már gyönyörű és szabad
te mentettél meg s vittél kezeidben mint hálóba akadt pillangót szerelmem
mert értem születtél lettél örök imádságom hajnalom reggelem delem estem
tündöklő ragyogás sziklára épített templom belőled sarjadzó sok versem ritmusa
szép oltárterítő tömjénfüsttől elkábult de még téged simogató remegő kezem
lám most együgyű ódát próbál lábaidhoz rakni melynek talán még van illata
zamata íze törékenyebb lett csörömpöl lelkemben rossz korom sok viszaváltott üvege
az egykori zsámolyon térdeplő ma már fájó lábam egyszer viselt lakkcipőm hófehér fátylad
háttérben édesanyád lehajtott feje a pap piros miseruhája kanonoki süvege
és versenyt futnak velem az évek rázódnak belőlem kifelé szép lassan a vágyak
mint aki madarak felröppenésére riad úgy rezzennek bennem össze most a szavak
légy még mellemben sajgó szív álmaimban gyakran megjelenő égi látomás
virulj még sokáig mint ablakunkban őszi fényben pompázó szép pillanat
a kánai menyegzőn kőkorsók vízéből borrá változtatott áldomás
0 Megjegyzések