Rávetődött a fény a padra, ahol Pista feküdt. Bebugyolálva ruháiba, fején sapka, lábán rongyos csizma. Testét még egy pokróc is védte a decemberi zimankótól. Mellette egy nejlon szatyorban rejtőzködött a vagyona. Egy üveg bor, egy doboz cigaretta, néhány rongy, meg egy buksza, fillérekkel.
– Helló, Pista! – szólította meg Kati a pirospozsgás arcú férfit.
– Szia, Kati! – így köszönt vissza.
– Hogy kerülsz ide? – kérdezte a nő.
Kinyitotta szemét, majd így szólt:
– Hát tudod, az élet már csak ilyen. Elváltam. Nincs semmim – suttogta.
– Családod, a házad? Mi lett a gyerekekkel? – rökönyödött meg Kati.
– Minden az övék lett – könnyezett Pista.
– Miért váltál el? – faggatózott tovább a nő.
– Az ital volt az oka – tette hozzá, majd így folytatta: – Az asszony már nem tűrte. Én pedig nem tudtam leszokni róla. Néha meg is vertem. A gyerekek is szégyelltek – mesélte a férfi.
– Ez szörnyű! Sikeres mérnök voltál, hogy történhetett? – emelte fel a hangját Kati.
– Elvesztettem az állásomat, és csak zuhantam lefele a lejtőn – suttogta Pista.
– Tudod, hogy ma Szenteste van? – kérdezte az asszony.
– Igen, mondták a haverok – felelte a férfi.
– Bemész a hajléktalan szállóra? – szedte ki belőle a volt egyetemi évfolyamtárs.
– Dehogy megyek. Minek? Ki kedvel ott engem? – így Pista.
– Itt, a padon töltöd ezt az áldott estét? – szólt Kati.
– Hát hol töltsem? – kérdezte a volt barát.
– Tudod, mit? Gyere hozzánk! Meghívlak vacsorára.
Így is lett. Pista nagy nehezen felemelkedett, kezébe vette egyszem nejlon zacskóját, és Katival elindultak a sarokházig, ahol a hölgy a családjával lakott.
A lakásban kellemes karácsonyi hangulat uralkodott, halászlé és fahéjas mézeskalács illata terjengett a levegőben.
Kati bemutatta Pistát a családjának, akik nagyra nyílt szemmel bámultak, de egy szót sem szóltak. Pista megfürdött, felvette Kati férjének tiszta ruháit, és az ünnepi asztalhoz ült.
Mire felcsendült a Csendes éj…, Pista szeme is csillogott.
Áldott karácsonyt! – suttogta, és elárasztotta szívét a melegség…
0 Megjegyzések