„Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?”
(Márai Sándor)
December elején kaptunk egy kis ízelítőt a hóból, így visszaidézhettük a régi, nagy havazásokat, amikor a fehér csillogó gyöngytakaró belepte a tájat, orrunkat, lelkünket. Amikor viháncoltunk, répaorrú hóembert építettünk, szánkóztunk. Most is nézegethettük, igaz, csak rövid ideig, de azért kellemes volt gyönyörködni hófedte környezetünkben.
Amikor elérkezik egy-egy ünnep, különösen rádöbbenünk, hogy rohan az idő, megint eltelt egy esztendő. Az advent várakozással, felkészüléssel, misztikummal teli időszakának vége felé járunk, és megkérdezzük magunktól: valóban készülünk a lényegre, a Megváltó születésére, vagy csak a szokásos, rohanó hétköznapokat éljük, teli munkával, vásárlással, idegeskedéssel?
Adventkor valami gyönyörűségeset kéne írni… „s jutott is eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat”, de valahogy mindig van egy belső sugallat, hogy azért nem csak szép és jó most a világ. Mondhatnám úgy is: forrong. Most tényleg ne erre emlékezzünk, hanem próbáljuk mindig az éppen aktuális percet megélni, átélni, hiszen tőlünk függ, hogy sikerül-e.
Az adventi programok sok-sok odaillő énekkel, verssel, történettel, eseménnyel mind-mind közelebb visznek bennünket az ünnep misztikumának megértéséhez. A karácsony ünnep maradt hosszú ideje, rajta nem fog az idő vasfoga. Ilyenkor fontos az embereknek a szeretet, az ajándékozás, az adni és kapni vágyás. Csak arra vigyázzunk, ne vigyük túlzásba, hiszen akkor eltűnik az igazi értelme. Ilyenkor azokra is gondoljunk, akik magányosak, akik elesettek, betegek, szegények. Boldogok lesznek, ha becsengetünk hozzájuk egy tál süteménnyel, vagy valami saját készítésű ajándékkal.
Hetek, napok óta készülünk a karácsonyi csodára, amikor is megszólal a csengő és megérkezik a Jézuska. Végül ott állunk a feldíszített karácsonyfa körül, közben énekelünk, imádkozunk, egymást megöleljük. A régi családi szentesték időszakából én még mindig anyukám ölelésére emlékszem a legjobban, és arra, hogy ilyenkor az éjféli miséig együtt voltunk, beszélgettünk, játszottunk, boldogok voltunk. Legyünk ismét gyermekek, éljük át az ünnep minden apróságát, szépségét, misztériumát! Csendesedjünk el egy kicsit! Tisztítsuk meg a lelkünket! Éljük meg a szépet, legyünk jobbak, kedvesebbek! Forduljunk egymáshoz, nézzünk egymás szemébe, és lássuk meg benne a szeretet lángját! Ha megtaláltuk, a Megváltó is beköltözik a lelkünkbe, és újult erővel irányítja életünket.
Egyszerű, de mégis nagyon-nagyon nehéz. A karácsonyi szívek egy kicsit másképp dobognak, és ezt a dobogást vigyük át az új év minden napjára! A bennük ragyogó apró lángok öltöztessék fényárba a körülöttünk lévő szűkebb és tágabb világot! Próbáljuk meg, talán sikerül.
Ady Endre időtálló szavaival erősítem meg gondolataimat:
„Karácsonyi
rege,
Ha
valóra válna,
Igazi
boldogság
Szállna
a világra…”
0 Megjegyzések