Szakadt lélekkel nyomorultan,
záporozó nagy kövek között,
túlélni én már megtanultam,
mindegy a kín minek öltözött.
Felismertem, és megöleltem.
Néha gyönyörré átváltozott.
Felhők oszlottak el felettem,
örömöm víg táncot járhatott.
Ha a kín maradt vad, és durva,
szemem lehunytam mint egy halott.
Hagytam a lelkem megtiporva,
fájdalmam álomba ringatott.
Főnix madár forró parázsból,
új életre ébredtem másnap,
vigaszt sohasem kértem mástól,
reméltem, hogy örömök várnak.
Kín a fizetség az örömért.
Tűrtem mindig szilaj csapását,
mert a pillanat mindent megért,
ha az öröm velem járta táncát.
0 Megjegyzések