Laza mosoly, míg lesegíted rólam
viseltes kabátom, az elmúlt éveket.
Szám sarka alig rezdül, nem tudhatod,
mily hosszú úton rakódtak rám
a gondosan felkent sminkrétegek.
Csukott szemmel szívom magamba
pillantásod fénybogarait, rejtett rezgések
nem lankadó üzenetét. Kétely is csak
addig szorít, míg elindul a pillanat,
mely akár a vízcsepp, görög tovább.
És már nem gondolom, nem értem,
csupán érzem a jelent. Hétköznapi
zörej, pattog a fűtőtest, rákezd a téli
szél is odakinn. Kutya mocorog házában, talán
háttal fordul a bejáratnak, halkan morrant.
Tarkómban csendes béke ígérete feszeng,
s már nem tudom, mi a jobb, ha lehunyom szemem,
vagy nézlek, ahogy teszel-veszel körülöttem,
zenét választasz és sólámpát gyújtasz, már-már
szer-tartásosan.
Küldjön tartalmat a Prokult Újságnak
Töltse ki az alábbi űrlapot és mi felvesszük Önnel a kapcsolatot. Küldhet verset, prózát; könyv-, színház- esetleg filmkritikát. Helyet találunk mi neki, de munkánkat is segítheti.
0 Megjegyzések