Ahogy öregszem, egyre közelebb érzem az erdőt, a fát gyökerei között a sok apró csodát. S lelkem tehozzád… ahogy száll, közeledbe kerülök, mint láthatatlan falba beleütközöm. Borostyán leszek úgyis, szemedben égő emlékfáklya. Akkor is, ha már nincs tovább, te ezt add tovább, tovább…
0 Megjegyzések