Szente B. Levente: (lehetne a költő)

lehetne a költő ember, annál
nem több, nem kevesebb,
mi róva és mondva volt
az egykori kőtáblán.

gyermek, ifjú, agg, szelíd akarat,
szemekben boldog pillanat,
fák között csemete, vagy maguk a fák,
szerelmek között kitartó csodák,
de nem rómeók, júliák.

fény ittas állomás, sötétben égő fáklya, szikra,
csillag, hold és nap, verejtéktől izzadt földgöröngy,
patak csobogás, apró kavics, égbe nyúló szikla,
tudós, jó barát, mindenkit megértő odaadás,
belülről jövő tűz, kéz a kézben, család, otthon, megmaradás.

a mindenség takarója alatt sok minden hát.
de semmi gőg –  sem árulás, sem alakváltó képmutatás.

le kéne csöndesen, szépen vetkőzni,
alá szállni, önmagunk vermeibe lemenni -
ha kell, lelkünkig leásni,
rájönni: ki miért, kit talált ki.