Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Jászay Tamás a Revizor új főszerkesztője


Jászay Tamás, a Revizor egyik alapító szerkesztője váltja tizenhárom év után Csáki Juditot a kritikai portál főszerkesztői székében.


„Legfőbb ideje. Ritkán szoktam egyes szám első személyben fogalmazni, ha a Revizorról van szó, de most így teszek: kitaláltam valamikor tizennégy éve, megkerestem és rábeszéltem a két kollégát (Jászay Tamást és László Ferencet), akikkel még alaposabban kitaláltuk, és ’toltam’ főszerkesztőként tizenhárom évig. Gombócból is sok. És azt gondolom, van néhány valami, amit meg kellene írnom; szeretnék rá picikét több időt” – írja a Revizor oldalán Csáki Judit színikritikus, a Revizor alapító főszerkesztője. „Szeretném azt látni, hogy ez a valami, ami a szívünknek olyan kedves, a szellemünknek olyan fontos, Tamás vezetésével még jobban működik, aztán én még hátrébb léphetek, és még mindig működik” – tette hozzá a leköszönő főszerkesztő.

Jászay Tamás (1978) újságíró, szerkesztő, kritikus, kurátor, egyetemi oktató. A Revizor alapító szerkesztője, állandó szerzője. 2003 óta publikál színházról: kritikái, interjúi, elemzései és tanulmányai a magyar mellett tucatnyi idegen nyelven jelentek és jelennek meg. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte magyar nyelv és irodalom, történelem és összehasonlító irodalomtudomány szakokon, jelenleg is itt oktat. Doktori disszertációját a Krétakör Színház történetéről írta. Kurátorként működött közre a Hungarian Showcase-en és a dunaPart több kiadásában, a szegedi THEALTER Fesztivál művészeti tanácsadója. Szegeden és Budapesten él.

A Revizor – a kritikai portált 2008-ban alapította Csáki Judit, Jászay Tamás és László Ferenc. A Revizor fennállása óta a művészetek minden területéről közöl kritikákat és interjúkat: színház, film, tánc, zene, irodalom, képzőművészet, építészet, fesztiválok itthon és külföldön – minden mennyiségben. A 2020. évben a Revizor hétfősre bővült szerkesztősége közel 700 cikket gondozott. Az elmúlt évben az oldalt 950.000 egyéni látogató kereste fel, a Revizornak a Facebookon közel tízezer követője van. A szerkesztőség komoly érdeklődés mellett bonyolította le Nyitva van az aranykapu című, a harmincéves rendszerváltás kulturális tanulságait szemléző sorozatát. R-beszélgetés címmel népszerű művészekkel indított videóportré-sorozatot, emellett offline, majd online szakmai beszélgetéseket készítettek a magyar kultúra aktuális kérdéseiről. A 2021 januárjában tizennegyedik évfolyamát kezdő Revizor a hazai kulturális élet meghatározó márkája. 

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések