Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Tóth Olivér: Ultima regula


Az első téli éjszakáknak szakadt arcuk hidegétől
Szipogó szívem vérét dermeszted a negyedik napon
Méhedtől elkuncsorog a föld az idő elperel karodtól
Viszolyogsz majd tőlem s a hányingerré fordult fájás
Készteti gyomrodat markod ökölnyi görcsbe rándul

Hiába üzennéd szeretsz az ősszel végleg elfeledlek
Gyűrött ágkarjaimon tépett anyajegyek a rügyek
Kiolvasott levéllé bontott tagjaimat koporsóba kötik
Kutyák száját nyaldosott talpak alávalónak táncoljanak
Legalább gyászomban adj alakot méretet ha erőlködik

Túlgombolt kabátján az égen őrizd meg csillagmandzsettáit
Túlgondolt lényegén csizmáján a lerázott port te védd meg
Ne szégyelld hogy fogadat rugdosta húzta az özvegység lába
S ha meginogtál vallomásaidban tudom magadnak főztél engem
Reggelinek tízórainak ebédnek uzsonnának selypítő estebédnek

Most örülnék ha egyszer is csontomig haraptál volna lássalak
Ne érezzem a rám borított föld súlyát kevésnek gebének
Öszvér fények torzítják az ordítást a csendet ha megintesz
Kókadt virágfejű testvéreim arcát sorvasztja zsemleöregséged
Nem segít se orvos se gyógyszer szempirulád elgurul legyintesz

Az együttérzés holtadban is gazdag önző nő lesz házából kitaszít
S talán majd utoljára hívlak anyámnak azon a napon ha kiterítenek
A bődült megterített étkészlet és étek lesz minden szidott asztalon
Csókokkal felkötött államon neved ránc lesz életfogytiglan rabom ha szít
Útra térdelt bikáimat örömeimet terelik ostorcsattogású másodpercek

A tenyereidbe könyörgő homály szegfű-tarka szemcséit vesd szememre
Nem alhatok nem állhatom a fényben való alvást nagyítóid alá bújva
Reverendáim belső oldalaiból kihasogat bárgyú emlékezésed szekercéje
Talán utolsót pillantó egeim majd lábadig hunyászkodnak bocsánatért
Tunyult részvéted utolsó köveivel kopogtat rám a megveszekedett elragadtatás

Az utolsó téli éjszakáknak szakadt szívem hidegétől szipogó arcod
Harminckilenc éve véred dermesztem évente minden negyedik napon
Méhemtől férfiasságomtól elkuncsorog a föld az idő elperel karomtól viszolygok tőled
A hányingerré fordult fájás pirospozsgásba ránt készteti gyomromat
ha markodtól ökölnyi görcsbe rándult Isten ernyed te borulj rám szemfedőmnek

Reactions

Megjegyzés küldése

1 Megjegyzések