Sokáig nem gondoltam, hogy meg tudom-e fogalmazni, mit is kell az embernek feltétlen megtennie az életben ahhoz, ha a végelszámolásra kerül a sor, ne siránkozzon: Uram, ne siettess, hiszen még erre se, arra se jutott időm.
Nos, néhány éve, egy hosszan elhúzódó betegség kényszerpihenése alatt számba vehettem, hogy mit kell feltétlen megélnem, hogy ne maradjon hiányérzetem.
Elsőként a világ magyarságának találkozó helyeként ismert Hármas halom oltár jutott az eszembe, ahol évről évre egyre többen gyűlnek össze a Szentlélek kiáradásakor. Felgyógyulva megadatott, hogy pünkösdöt ismét Csíksomlyón tölthettem.
Azóta pünkösd és a Somlyók között meghúzódó nyereg bennem összenőttek. Bármelyiket említik, hallani vélem az énekeket, amelyek másként zengnek, amikor többszázezer, jó szándékú ember ajkáról fakadnak.
Ott Csíkban, ott értettem meg, mit jelent maroknyi székelynek lenni a végeken, ahol dacosan, büszkén ellenállnak mindenféle nyomásnak, kényszernek.
Mert a székely nem arról ismerszik meg, hogy jártatja a száját. Sokkal inkább arról, hogy amit mond az úgy vagyon, még akkor is, ha közben „porlik, mint a szikla”. Szeretem a nyeregben úgy énekelni a himnuszokat, hogy hátamon futkározik a hideg, a szívemet összeszorítja valami megmagyarázhatatlan érzés.
Torkomban gombóc növekszik, látva az idősek és fiatalok arcán az őszinte áhítatot. S nem számít, ha olykor leszakad az ég, bőrigáztatva a zarándokokat, mert mindenki tudja, aki eláztatta, annak arra is gondja lesz, hogy megszárítsa őket.
A nyeregből lefelé a csobotfalvi plébániatemplom felé kell fordulni, ahol a csángó mise felejthetetlen szép szavúsága zárja le az estét.
Azon az éjjelen nem marad sok idő az alvásra, mert kora hajnalban kelni kell, még pirkadat előtt, és a vak sötétben rálelni az egyik a legszebb kálváriára a Jézus-hágón.
A meredélyen egymásba érnek az emberek, szinte élőláncot alkotnak, keverednek a nyelvek, hol románul, hol csángó nyelven, hol pedig magyarul hangzik fel Isten dicsérete a stációknál.
Az ima ott kiszakad az emberből, mert kevés a levegő s vak félelmetes a setét. Minden magunk mögött hagyott állomással növekszik a szeretet és az alázat bennünk.
Végigjárva a kálváriát a Salvatore-kápolna kőkeresztje fogadja a hazatalált vándorokat, akik a hajnali derengésben átadják magukat a csángók szívbemarkolóan szép énekének.
Tiszteletre méltó, hogy a sok megaláztatás, gyötrelem ellenére is ragyogó színekbe öltözve, kristálytiszta hangon, felemelt fővel éneklik csodálatos archaikus énekeiket.
Velük várva a napkeltét, ha nem csak a szemünkkel, hanem a szívünkkel is keressük a vörös koronával ékesített napocskában, akkor biztosan látni fogjuk Babba Máriát, amint megjelenik a hajnali párával ékesített fénylő korongban.
Ezt követően a kegytemplomi nagy mise végére más tudattal pihen meg az ember, mert Csíksomlyón megkapja azt a kegyelmet, amely kitart a következő pünkösdig.
0 Megjegyzések