Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Dylan D. Tides: Hazanéző


Nyomd befelé,  s emeld kissé!
Mindig így nyílt ez az ajtó...
Emlékszem, hogy' szidta Kissné!
Majdnem borult a szakajtó
tojás, pedig akkor évben,
napszín-sárga piskótákat,
s palacsintát sütött nékem
nagyanyám... A kiskonyhánkat
vigyorogva futotta át
az olaj, s a túró szaga,
elnyomta a Nagy-gyep zaját
ínycsiklandón hívó szava,
s jöttünk mind, ahányan voltunk,
dióágról: "Nyakad töröd!"
kert végéből bandukoltunk:
"Maradt szilva, piszok kölök?!"
eperfáról, meglilulva:
"Hogy nézel ki?! Jézusisten!"
Labda mellől, átpirulva:
"Ennek itt még vége nincsen!"
Járdafirkán, bukszust törve,
szőlőt bújva egy-egy gyerek...
A világ most épphogy görbe...
Csak akkor volt édes, kerek...

Halkan lépj, még fel ne ébreszd...
Kezed ott mosd meg a kádnál,
csak a csapot el ne téveszd,
még mielőtt kiabálnál:
kék a meleg... Begyújtottam.
A bojler kopott zománcát
pikkelyenként földre dobtam,
s úgy néztem a lángok táncát,
mintha most is instruálna:
"Ne sajnáld a papírt, Zsolti...
Hadd szeleljen az a kályha...
Beljebb kell a gyújtóst tolni..."

Ez a lépte csoszogása?
Nem még? Alszik... Tudod, régen...
Fülemben a motyogása...
Úgy volt mindig elemében,
ha fúrt, szerelt, megjavított,
kapált, vagy épp fákat metszett,
annyi mindent megtanított!
Gyermekésszel olybá tetszett
nincs a földön oly találmány,
melynél jobbat ő ne tudna,
kérges kezű, ráncos bálvány...
Ma már mindig csak aludna...
Aprócska lett, karjaimban
vihetném most az óriást...
De a szikra, jaj, az itt van!
Hallanád csak a krónikást!
Úgy regél el nyolcvan évet,
múlt szerelmet, unokákat,
százszor hallott, s új meséket,
elfelejtett adomákat,
hogy a szürke, mély szemekből
egy világnyi kaland éled,
s az elszáradt, vén kezekből,
varázslat nő... Hogyha kéred,
ezredszer is elbeszéli,
mily hűséges kiskutyája,
soha őt le nem cseréli,
bár a seprűt szétcibálja,
s mindent megrág... Ez a kamra.
Told a széket kicsit beljebb,
másképp nem tud elég nagyra
kinyílni az ajtó... Feljebb,
ott a szögre felakasztva,
látod azt a kopott, csíkos
öreg szatyrot? Beragasztva
az oldala, füle zsíros…
Az egérszag? Nem is érzed…
Hagymafüzér üres váza
a sarokban… Az enyészet
ráült, tovább nem odázza,
átfesti a régi házat…
Ez már ő lesz. Szinte siet...
Elgyötörten nyög vagy százat…
Tán még nem is láttam ilyet:

Kíváncsi Rád… Hát… Gagyogtam
Rólad néhány boldog szóban…
Ott voltál, s én ott ragyogtam
a homlokán fénylő csókban…

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések