Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Kovács Réka Klaudia: Csak egy gyerek vagy


„De hiszen te csak egy gyerek vagy!” 

Ez a mondat járt a fejében már napok óta. Vele volt, amikor reggel felkelt, amikor elindult a munkába, és akkor is, amikor este álomra hajtotta a fejét. Pedig amikor betöltötte a tizennyolcat, azt hitte, már soha többet nem kell meghallania ezt a mondatot. Abba azonban csak most gondolt bele, hogy a szülei szemében ő mindig is egy gyerek marad.

- Kérsz egy kávét? -  kérdezte a kolléganője, mire Viki határozottan megrázta a fejét. -  Pedig rád férne, mert ahogy látom, te sem aludtál sokat az éjszaka. - nézett rá jelentőségteljesen, pedig Viki nem is maradt sokáig az előző nap megrendezett céges bulin. A körülötte ülők sokkal rosszabbul néztek ki, mint ő, aki elég korán hazament, és aki igyekezett csak pár kortyot inni egész este. Ezért sem értette, a kolléganője miért éppen neki akar kávét hozni, amikor szemmel láthatólag másoknak erre nagyobb szüksége lett volna. Emellett az sem fért a fejébe, hogy kinek juthat eszébe bármilyen rendezvényt szervezni a hét közepén, amikor másnap korán kell kelni. 

Az asztalán álló számítógépére próbált egész délelőtt koncentrálni, de sem a táblázatokat, sem az üres űrlapokat nem tudta kitölteni. Ő viszont egyáltalán nem bánta, amiért így alakult, hiszen senkinek nem tűnt fel, mit is csinál ma, mivel a kollégái még nála is kevésbé voltak aktívak ezen a napfényes csütörtök délelőttön. Viki így nyugodtan tudott gondolkodni. De legfőképp egy dologra gondolni. Mégpedig arra, hogy lassan harmincévesen miért gondolják őt még mindig egy gyereknek a szülei. És a nagyszülei is. 

Régebben emellé a mondat mellé még az is hozzátársult, hogy „Viki, te ezt honnan tudhatnád, amikor még semmit sem tettél le az asztalra életedben.” vagy „Te még egy percet sem dolgoztál, úgyhogy még csak fogalmad sincs a dolgokról.” Akkoriban még meg is értette a szüleit (vagy legalábbis megpróbálta megérteni őket), hiszen még velük lakott, és otthonról járt el tanulni is. Viszont már akkoriban sem élvezte ki a mamahotel- papabank kényelmeit, és amikor csak tudott, besegített a házimunkába és a kerti feladatokba is. Persze az ilyen dolgokat aztán senki sem tudja feltüntetni az önéletrajzában, de előnyére válhatott, hogy megtanulta, hogyan is kell elvégezni a különböző feladatokat. 

Viki viszont most már a saját lakásában lakott, napközben a saját munkáját végezte, és a saját életét élte. Talán ennek már elégnek kellett volna lennie, hogy valaki ne kapja meg úton útfélen az ilyen megjegyzéseket. Végül is ennél már nem lehet felnőttesebbnek lenni. 

- Biztosan nem kell az a kávé? - kérdezte Vikitől ismét a kolléganője, aki ez alatt a pár év alatt már biztosan tudta róla, hogy nem szereti a barnaszínű, aromás italt, mégis szinte minden nap újra és újra rákérdezett. Pedig semmi oka nem lett volna arra, hogy Viki barátságáért törje magát, hiszen az már réges- régen az övé volt. Még az egyetem idejéről. 

- Szerinted az segítene rajtam, hogy felnőttnek nézzenek végre? -  kérdezett vissza nevetve, de a hangjában enyhe éllel, így aki ismerte, biztosan tudta, hogy nem egészen viccnek szánta ezt a mondatot. Vikit ugyanis néha nemcsak a szülei, hanem mások sem nézték még nagykorúnak, amiről, ahogyan az édesanyja mondta, az ő „csodás génjei” tehettek.

- És miért akarsz felnőttnek kinézni? - kérdezett vissza a mindig jókedvű barátnő. - Szerintem nincs azzal semmi gond, ha valaki kívül- belül gyerek marad. - kacsintott rá huncutul. 

- Tényleg így gondolod? - nézett rá meglepetten Viki, akinek csak most tűnt fel a kolléganője Malackás pulcsija, pedig egész nap ezt hordta. 

A barátnője bólintott, majd büszkén rámutatott a ruháján található rajzfilmfigurára.

- A múlt héten vettem, és szerintem neked sem ártana egy ilyen pulcsi. -  mondta, mintha olvasott volna Viki gondolataiban. 

- Akkor már tényleg csak egy gyerek leszek. -  nevetett felszabadultan, amit máskor sosem mert volna megtenni a munkahelyén, de ez a nap különleges volt. És nemcsak ezért, mert a fáradtságtól szinte senki sem tudott dolgozni, hanem azért is, mert Viki rájött, hogy ha legközelebb is meghallja a mondatot, amitől régebben mindig kirázta a hideg, már csak legyintsen egyet, és ne vegye komolyan egyetlen szavát se.  

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések