Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Kovács Réka Klaudia: Faeper, a kis molylepke


Egyszer volt, hol nem volt, még a faeperleveleken is túl, élt egyszer egy molylepke. Sok molylepke élt már a Földön, de olyan, mint főhősünk, egy sem akadt még. Ez a molylepke ugyanis csak nehezen tudott repülni.

Faeper, a molylepke Faeperlak 43- ban látta meg a napvilágot, és már kiskorában is többet evett testvéreinél. Szegényt sokat csúfolták is emiatt a rovarszomszédok, amiért sosem volt darázsdereka. A molylepkék szépsége mindig elhalványult a lepkéké mellett, ezért nagyon ügyeltek az alakjukra, hogy az éjszakai ünnepségeken felvehessék változatos mintájú barna ruháikat. Faeperkének, a husi molylepkének is volt egy ruhája, amit minden alkalommal felvett. Ő azonban nem szerette sem a színtelen öltözékeket, sem pedig a veszélyes fénytáncokat, amiket minden molylepke együtt lejtett, ha meglátott egy égő lámpát az emberek közelében. Ezeken kívül azonban volt még egy problémája Faepernek: az apróra nőtt szárnyai, amikkel csak alacsonyan és rövid távokat tudott repülni.

Szegény kis molylepke megpróbált minden tőle telhetőt, de hiába: sem a sóskalé diéta, sem pedig a faleveles edzés nem tette őt karcsúbbá vagy erősebbé. 

Egy napsütéses napon is éppen a fűben üldögélt, egy tölgyfa árnyékában, miközben a testvérei a fa törzse mellet repkedve fogócskáztak. 

- Miért nem lehetek én is olyan, mint a többi molylepke? Olyan átlagos? -  siránkozott halkan Faeper. -  Akkor én lennék a legboldogabb a világon!

- Te miért nem játszol a többiekkel? -  hallott egy hangot a háta mögött a molylepke, aki annyira a gondolataiba volt mélyedve, hogy az ijedtségtől talpra ugrott. Amikor azonban megpillantotta, ki beszélt hozzá, még a lélegzete is elakadt. Egy csodaszép fehér pillangó állt előtte, a csápjai tökéletesen bekunkorítva, míg a szipókája végére egy leheletnyi sárga virágpor lett hintve.  Termetre nem sokkal lehetett nagyobb Faepernél, az alakja viszont olyan királynőiesen vékony volt, amiről a molylepkék még csak soha nem is álmodhattak. Ráadásul ez a tökéletes pillangó egy rózsaszirmokból varrt rövid, többrétegű szoknyát is viselt.

- Ki vagy te és mit keresel a birodalmunk határán? -  kérdezte érdeklődve a kis molylepke, mikor végre meg tudott szólalni az ámulattól. 

- A pillangók balettmestere, Fehércsáp vagyok. -  mutatkozott be a fehér pillangó, és aprót pukedlizett. 

- Káposztalepke vagy? -  csúszott ki hirtelen Faeper szipókáján. -  Bocsánat, nem úgy értettem. -  hajtotta le a fejét, mikor észbe kapott, mit kérdezett.

- Nincs semmi gond. Nem bántottál meg vele, ne aggódj. - mosolyodott el Fehércsáp. -  Inkább azt mondd meg nekem, hogy mit csinálsz itt egyedül a fűben, és miért nem a barátaiddal játsszol vagy a fénytáncot gyakorlod?

- Honnan tudsz a fényünnepről? -  kerekedett el a molylepke szeme.

- Úgy, hogy mi, káposztalepkék táncoljuk hagyományosan a nyitótáncot. Ezután jönnek csak színpadra a molylepkék, talán ezért nem tudsz róla. Na, de még nem válaszoltál a kérdésemre. Szóval, drága, miért nem vagy a többiekkel?

- Ezért. -  mutatott végig magán Faeper. -  Nem vagyok egy táncos alkat. Túl széles a derekam, és aprók a szárnyaim.

- Butaság! -  legyintett Fehércsáp. -  Nincs olyan, hogy táncos alkat. Csak még nem találtad meg a neked való táncot. Gyere velem! Én megtanítalak balettozni, aztán ha ügyes leszel, felléphetsz velünk a fényünnepen.

- Komolyan? -  örült meg a váratlan ajánlatnak a kis molylepke.

- Komolyan. -  bólintott a káposztalepke.

- És olyan csodaszép rózsaszín rózsasziromból készült szoknyát is kapok? -  kérdezte Faeper ámuldozva.

- Tütünek hívják, és igen. -  mosolyodott el a csodaszép káposztalepke.

Fehércsáp betartotta az ígéretét, és megtanította Faepret balettozni. A kis molylepke annyira ügyesen táncolt, hogy a fényünnepen a káposztalepkék nyitótánca kapta a rovarközönségtől a legnagyobb tapsot. Az ünnep után pedig többé nem voltak íratlan szabályok arra, melyik lepkének mit kell táncolnia. Mindenki táncolhatott mindenhol és mindent, és ezek a többszínű táncok sokkal szebbek voltak, mint az egyszínűek. Itt a vége, fuss el véle!

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések