Gyémántpatkós pillangómnak elfáradt a röpte. Árnyékban ül, nem repül fel, nem vágyik már többre. Nézi, hogy a tó vizében fodroz még az élet. Talán még lát egy tenyérnyi égre festett kéket. Súlytalanul meg- megrezdül, beolvad a tájba. Harangvirág neki kondul, örök álma várja. Szerkesztette: Orosz Margit
2 Megjegyzések
Meghatóan szép.
VálaszTörlésKedves,szép vers.
VálaszTörlés