Kevesebb ötvennél, de több mint negyven
semmim nem fáj, a szívem is helyén.
A lényeget keresem a lényegben,
és, hogy lényegében ki vagyok én?

Egy puzzle-darab a nagy kirakósban,
kis csermely a gigász-rengetegben.
Magamban őrzőm, kár lenne soroljam.
Minek örültem, s mit elszenvedtem.

Felnőtt bennem a nő. Felnőtt az ember.
Bár nem úgy történt, ahogy elképzeltem,
Ültem felhőkön, ittam borra bort.

Már tudom ki vagyok. És lényegében,
a lényeg, hogy szerettek, s szerethettem.
Így tán a legszebb mesém nekem volt.

Szerkesztette: Kókai Kovács Kata