Köd ül már a tájra,
Homályában a szív
A virágot alig látja.

Bensőd a köd egyre jobban
S jobban eltakarja,
Lassan eltűnik
Arcod vonása.

Csak egy könnycsepp az,
Mi szememben ül,
Vár téged egy kicsit még,
S legördül egyedül.