Fény-mosoly fut fel ferde fákon,
erős az erdő bűvöl, bájol,
csavargó csóka szabad madár,
kereng felettem csábít és vár.
Valóság töviságya felett
vele szárnyal a képzelet,
nem sodorja szégyen, vacogás,
nem hurkolja kolomp a nyakát.
Hódító hegyek hajlata hív,
felhőfürt háló köti a kínt,
megkopott üveggolyó rég a Föld,
imákon kicsorbult konok gyöngy.
Nézem az utat merre tovább,
a pocsolyákon, hogy lépjek át?
Fúró férgek fonala rémít,
gondok húznak, maradok mégis.
Csacsogj csóka, táncba ringjon táj,
pörgessen körbe, vad ritmus ráz,
forró szerelmet hozzon a nyár,
öleljen a fény, várj még homály!
0 Megjegyzések