„Most már elbocsáthatod szolgádat Uram”
Lk 2,22-35


ne bocsáss el Uram maradnék még izzó lobogásban látva szemében elmúló arcom
hiszen Ő életem folytatása örömöm boldogságom ez a csöpp gyermek
s mint lassan lassan kibomló első foga úgy hasít belém a kérdés
ugye nem hívsz még magadhoz hiszen csak egyszer ölelhettem piciny testét
hagyj még itt e földön legalább addig míg lemossa régi bűneim
hogy szállhassak könnyedén tisztán félelem nélkül majd feléd
hagyj még itt e földön legalább addig míg virulnak a tulipánok a kertben
míg a pitypangok sárgán pompáznak az udvaron bár nyesegetem naponta őket
hitvesem csak nevet rajtam de én tudom így nem szállnak ősz fejemre egykori bűneim
 mert megvéd engem a szálló idő verseim tisztasága szerelmem íze zamata
hagyj még itt e földön legalább addig míg megérnek a naspolyák cseresznyék körték
míg gyönyörködhetem a  sárga levelekben az őszi ökörnyálak arcomat takaró pompájában
hagyj még itt e földön legalább addig míg a fecskék hosszú útra nem kelnek
míg hólapátjaim a pincében lapulnak míg fűkaszám hangját sem hallom
mert jó fülvédőm megvéd minden zajtól jó ez a csönd Uram mi most bennem van
hagyj még itt e földön legalább addig míg togyog felém ez a csöppség mint egy kiskacsa
add, hogy még ne lássam nekem ígért országod csak sokszor halljam hangját PAPA