Kohi Habib: Gúnyám nyomja

Ingem súlya nyomja lelkem,
pőrén állok alatta,
nesztelen.
Bőröm pírja ordít róla,
hányszor megfeslett,
kelletlen.
Hosszú ujjam simul rajta,
ráncos ruhámon vagy
testemen?
Hol a határ felvett gúnyám
és magam közt? A határ,
jeltelen.
Egybe olvad a kettő mit félek
és az egész egyben oly,
helytelen.
Majd új ruhám lesz! Fehér s,
tiszta! Tőled kapom.
Kedvesen.