Éppen ma 50 éves Lackfi János József Attila-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő, kritikus.
1971-ben született Budapesten, irodalmár családba. Édesapja, Oláh János József Attila-díjas költő, író, a Kilencek költőcsoport néhai tagja, édesanyja, Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas költő. Először irodalmi álnévként használta a Lackfit, később azonban - az édesapjával való névazonosság miatt - hivatalosan is felvette azt.
1995-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának francia, 1996-ban magyar szakán kapott diplomát. Tanulmányai közül Vajda András versfordító szemináriumai, Lator László stílusgyakorlat órái bevallottan meghatározó szerepet játszottak költővé válásában. A rendszerváltozás után szüleivel közösen dolgozott a Magyar Napló folyóiratnál, amire mint az irodalom "szerelőaknájában" eltöltött időszakra emlékszik vissza: a szerkesztés folyamatának minden állomását ott tanulta meg. 1994-től a Pécsi Tudományegyetem, 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem francia tanszékének megbízott előadója, 2004-től adjunktusa volt. 2003-ban doktorált Nyugat-kutatásból. 1995-ben Brüsszelbe nyert ösztöndíjat, 1998-ban Soros-, 1999-ben Hajnóczy-, 2005-ben Örkény István-ösztöndíjas volt. 1999-től a Nagyvilág rovatvezetője, szerkesztője; alapítója volt a 2000-ben indult Dokk.hu című internetes irodalmi lapnak, ahol tehetséges fiatal költők juthattak nyilvánossághoz.
1996-tól a Pázmány Kreatív Írás programjának egyik elindítója, vezető tanára volt Vörös István mellett, akivel együttműködve megírták a legismertebb magyar gyermekversek tréfás átiratait az Apám kakasa című kötetben. Tanítványai közt olyan neves fiatal slammerek, költők és írók szerepelnek, mint Simon Márton, Ughy Szabina, Horváth László Imre, Ayhan Gökhan, Babiczky Tibor, Pion István. Noha intézményes keretek közt jelenleg nem tanít, továbbra is tart kreatív írás tanfolyamokat. Ezek célja, mint mondja, nem egyszerűen író- vagy költőgyártás, nem is puszta "szakmázás", hanem jóval sokrétűbb, mert egyszerre valamiféle ima, meditáció, önismeret és közösségi élmény.
A Magyar Írószövetség, valamint a Magyar PEN Club tagja. Tévéműsorok vezetője, műveit tizenöt nyelvre fordították le, sokat szerepel külföldön. A közösségi médiában üzemeltetett írói oldalának közel százezer olvasója van. Véleménye szerint fontos kihasználni az irodalom számára a világháló nyújtotta lehetőségeket, ennek megfelelően gyakorlatilag naponta publikál verset, prózát vagy esszét. Irodalmi tevékenysége mellett fotózik is, képei a Kalligram, a Kortárs és a Liget című folyóiratokban jelentek meg, és több önálló kiállítást is rendeztek belőlük.
Hat gyermek édesapja, többszörös nagypapa. Felesége, Bárdos Júlia művészettörténész.
Számtalan elfoglaltsága ellenére naponta olvas, elmondása szerint este vagy ebéd után leheveredik a teraszukra, a függőágyba: ahol a felhők közelségében lehet, világok, mélységek-magasságok nyílnak a lapokon és felette is, az égen.
Lackfi János szövegeit a Kaláka, Lovasi András, Malek Andrea, Herczku Ágnes és sokan mások éneklik nagy sikerrel.
A gyermeki szemléletmód, a létező dolgokra való rácsodálkozás, a kisgyermek perspektívájából szemlélt világ értő, játékos ábrázolása, szellemes nyelvhasználata, humora teszi népszerűvé a gyermekeknek szóló műveit. Nekik írott verseskötetei közül legismertebbek A buta felnőtt, az Apám kakasa (Vörös Istvánnal), a Részeg elefánt, az Ugrálóház, a Robban az iskola, Mi leszek, ha nagy leszek. Verses ábécé. Ezen kívül írt Domboninneni meséket, két meseregényt Kövér Lajosról, A világ legrövidebb meséi címmel is jelent meg kötete.
Felnőtteknek szóló művei között verseskötetek (Öt seb, Szóvihar, Emberszabás, Van tüzed?), drámák (A túlélők háza, Hambi-pipőke) és prózakötetek (Milyenek a magyarok?, Levágott fül, Száll a kakukk a fészre) is vannak, legutóbb az idén jelent meg könyve Jóéjtpuszi címmel, amelynek darabjai "tűzzel, szenvedéllyel szólnak a hitről, és szédítő száguldásra invitálnak Isten kalandparkjában".
Művészetéért több rangos elismerést is kapott, többek közt 2000-ben József Attila-, 2001-ben Déry Tibor-díjat, 2002-ben Salvatore Quasimodo-különdíjat. 2004-ben és 2008-ban elnyerte az Év gyermekkönyve díjat, 2013-ban irodalom kategóriában a Prima Primissima Díj nyertese lett, idén márciusban pedig Magyarország Babérkoszorúja díjjal tüntették ki.
Lackfi János: SZÁMTALAN
Ötven év, az hat gyerek, az négy unoka,
tizenegyszer az élet, az két angyal, akik
visszafordultak félúton, nem jutottak el
a születés kapujáig, s most mégis velünk futnak,
ahogy nemzedékről nemzedékre szállnak
az Úr szívének gondolatai, s a lakásban
és a kertben gyerekrajzok, homoksütik,
kis figurák, gyurmabábuk, plüssök, minatűr
életleletek töménytelen mennyiségben.
Ötven év, az hatvanegy könyv, az körülbelül
kétezer vers, az minimó ezer próza meg
nyolc dráma meg ezer interjú meg harmincnyolc
kötet műfordítás meg összesen vagy háromszáz
szerző, akit fordítottam, tizenhét év folyóiratszerkesztés
többmillió karaktere nyargalt át az agyamon,
Ötven év, az több mint félmillió levezetett
kilométer, legalább tizenkétszer kerültem
meg a földet, hogy eljussak Bősárkányból
Mátraszentimrébe, Bükkszentkeresztről
Zákányszékre, keresztül-kasul az országon
többszáz falun, városon, megyeszékhelyen.
Ötven év, az jó párezer kilométer a világ sok-sok
tájára, Brüsszel és Párizs utcáin máig otthonosan
mozgok, ha épp odakerülök, de láttam véres,
feldarabolt vízibivalyt árulni a vietnámi útszélen,
sütögettem forró fémlapon szöuli vendéglőben,
a pekingi Tiltott Városban császárrá koronáztak
tíz jüanért, mindenki a szöszi uralkodóval akart
szelfizni, Sydney-ben belelépett cipőmbe az óceán,
Montrealban mókusok cikáztak a házak vaslépcsőin,
New York sétálóutcává lett magasvasút-pályáján
ma is járok még képzeletben, ahogy az isztambuli
jezsuiták Boszporuszra néző teraszán is, Algírban
müezzin ébreszt pontban 5.20-kor, Rómában olasz
nénikékkel rózsafüzérezek középkori mozaikpadló
felett, fürdöm a genfi tóban, tömjénlóbálást nézek
egy moszkvai keresztelőn, tengeralattjárót Oslóban.
Közben a zsámbéki kertem kétezer négyzetméterének
többmillió fűszála, többszázezer falevele fotonokat
kiabál a levegőbe, azt integeti, boldog születésnapot,
ámokfutó, aki voltam s vagyok, tizenhét év tanítás,
mintegy húszezer diáktekintet, egyetemre menet
ezerötszázszor jártam meg a Piliscsaba-Zsámbék
tengelyt, könyvtárakban, művházakban kábé
nyolcvanezer gyerek, ovis, sulis, gimis előtt
olvastam fel, százhúszezer felnőtt hallgatta,
mit beszélek, díjakkal hajigált meg a szakma,
az állambácsi, köszönöm, dolgoztam ugyan,
nem henyéltem, de akkor is nagy tisztesség,
hányan güriznek, végeznek minőségi munkát,
s mégis alig van visszhangja, foganatja.
Ötven év, lassan százezer olvasó itt a
cybertérben, több mint tízezer bejegyzés,
amelyet lájközönnel kísértetek, nyolcszázezer
elért ember havonta, volt olyan posztom, amely
másfél millió felhasználóhoz jutott el, köpni-nyelni
sem tudok, és nem sokaság, hanem lélek,
lelketek van, sztorijaitok, áldás rajtatok,
bennetek, általatok, itt dörömböl belőletek,
általatok is az élet, ahogy a kertben több tucat
rigó csapja a zajt, sok-sok kiló gyümölcs érlelődik,
zöld kicsi gumók, szilvák, barackok, almák, fügék,
háromezernégyszáztizenkilenc hangya szorgoskodik,
ja, nem, egy már átmászott a szomszédba, és viszi,
viszi a hírt egy falevélre róva, nekem meg boldog a
születésnapom.
0 Megjegyzések