Fátyol szürkébe öltözik a táj,
fagyos föld, károg a sötét madár.
Vecsernyére hív, kondul a harang,
jégcsap ezüstjén vöröslik a nap.
Havas úton a szél messzire fut,
távolban nyikorgat egy kert kaput.
Táncoltatja a kertben a sok fát,
ütemre koppan, a vert kopasz ág.
Felcsendül, zeng az égi xilofon,
táncolnak a távoli csillagon.
Templom csendje, zümmögő zsolozsma,
hit a fejét mellére lehajtja.
A házsoron sárgállik már a fény,
szoba mélyén megbújik a remény.
Gyermek mászik az anyja ölébe,
szerető kéz simul a fejére.
0 Megjegyzések