Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Lukács Miklós: A siker nem kiváltság, hanem felelősség. Tudni kell kezelni


A cimbalom megszállottja


„A zene híd. Összeköti az embereket valami feljebbvalóval, a zene kimondja azt, ami kimondhatatlan.” (Emily Murdoch)


Zenészcsaládból származik, így már gyermekkorában a zene varázsának bűvkörében élt. Ez a muzikális környezet meghatározta tanulmányait, pályafutását, egész életét. A legsokoldalúbb, és legjobban foglalkoztatott cimbalomművésznek tartják. Számos hazai és külföldi fellépése mellett még komponál, sőt lemezeket is kiad. A 2020-ban napvilágot látott Music from the Solitude of Timeless Minutes című lemeze nagy sikert aratott.

Hírnevét tehetsége mellett szorgalommal, kitartó gyakorlással érte el. A hangszeren való gyakorlásról a következőképpen vélekedik: „Mai napig, ha új darabot kezdek gyakorolni, mindig a felfedezés öröme vezérel. Minden zenemű egy külön bolygó, amit fel kell fedezni. Addig kell gyakorolni, amíg kialakul rajta az élet. Életre kelteni a hangjegyeket fantasztikus dolog.”

Lukács Miklós elismert cimbalomművészt tanulmányairól, pályafutásáról, zenei tevékenységéről kérdeztem.

– Olvastam az önéletrajzában, hogy Lukács Miklós zenészcsaládból származik. Édesapja szintén cimbalmos, cigányzenét játszik, édesanyja hegedült. Szinte születése óta magába szippantotta a muzsika varázsát. Hogy is volt ez? Milyen emlékei vannak gyerekkoráról és az otthoni zenei miliőről?

– Gyerekkorom élményei pecsételték meg, hogy zenész vagyok. Egyszerűen nem volt más választásom, szerencsémre. Azóta, a zene a mindenem. Az egy életforma, ami nagyon más rendszer szerint működik, mint egy „átlagember” élete, és mivel ebben nőttem fel, ezért nekem ez volt normális. A zene, szent volt a családunkban. Alázat és tisztelet övezte. Nagyon jó volt a varázsában felnőni, mivel a hétköznapok szürkeségét magam mögött hagytam, amitől eleve irtóztam, és irtózom a mai napig. Ezért is tudtam gyakorlatilag 6-7 órát a hangszeremmel tölteni. Elrepített egy másik dimenzióba, tiszta volt, én alakítottam. Ha nem gyakoroltam, akkor zenét hallgattam. Így telt a gyerekkorom.

– Érdekes, hogy nagy hangtestű hangszert választott, amelynek húrjait két verővel ütve lehet megszólaltatni. A családi hagyomány folytatása miatt vonzódott a cimbalomhoz, vagy tényleg érzett magában affinitást, tehetséget, kíváncsiságot iránta?

– 8 évesen se affinitást, se tehetséget nem éreztem, csak azt, hogy zenélnem kell. Minél előbb meg akartam ismerni a cimbalmot, ezért a megszállottja lettem. Apukám miatt a hangszer jelen volt az otthonunkban, ezáltal a segítsége is adott volt. Ez a tény természetesen befolyásolta szüleim döntését, hogy elkezdjek cimbalmozni. A hagyomány folytatását nyilván ők érezték akkor, én erre sem gondoltam, mivel túl kicsi voltam ahhoz, hogy ilyenekkel foglalkozzam.  

– Hol sajátította el a hangszer megszólaltatásának csínját-bínját? Mennyi ideig, és mely intézményekben kellett a cimbalmozást tanulnia ahhoz, hogy a világ legsokoldalúbb és legtöbbet foglalkoztatott cimbalomművészévé váljon?

– Szakály Ágnes volt az első mesterem, ő egészen a zeneiskolától a konzervatórium befejezéséig tanított. Nagyon sokat köszönhetek neki. Szeretnék egyszer olyan pedagógussá válni, mint amilyen ő volt. Édesapám pedig gyakorolt velem. Eléggé keményen fogott. Nagyon jól tette, máshogy nem működik. A főiskolán G. Szeverényi Ilonánál tanultam. Nagyon szép emlékeim vannak a tanulóidőkből. Csodás mestereim voltak nem csak a cimbalom terén, hanem más tárgyak esetében is. A sokoldalúság igényét egyrészt tőlük kaptam, de az igény mindig is bennem volt. A világ sokszínű, rengeteg lehetőség van tanulni, ha nyitott szemmel és füllel járunk. A mai napig nyitott vagyok a kísérletezésre, új dolgok kipróbálására. A nyitottság a legfontosabb tulajdonság, ha az ember bármilyen téren fejlődni akar. Soha nem szabad megelégedni azzal, ami van. Ez visz előre. Sajnos így is nagyon keveset fogok megtanulni a zenéről, nem elég hosszú az élet hozzá.

– 1986-ban, 9 évesen már a Rácz Aladár Cimbalomversenyen második helyezést ért el a serdülő csoportban. Tizenegy évesen pedig az UNICEF egyik brüsszeli gáláján már szólókoncertet adott. Ezek az eredmények mutatják, hogy Ön született tehetség. Milyen útmutatót adott Önnek ez a korai siker?

– Az élet úgy hozta, hogy már gyerekként szép eredményeket értem el, ami nyilván tetszett. Útmutatót nem adott, mert csak egyszerűen, végeztem a dolgom. Később megtapasztaltam, hogy a siker hullámzó, és csak arra építeni nem lehet. Amúgy is sokféle létezik, de egy biztos, a siker nem kiváltság, hanem felelősség. Tudni kell kezelni. Nyilván örülök, ha telt ház van a koncertjeimen, jó kritikákat kapok, szeretik a lemezeimet, követik a pályafutásomat. Megtisztelő állapot.

– Egy hangszeren történő magas szintű játékhoz sokat kell gyakorolni. Nemcsak a hangzásvilágot, de a technikát is érezni kell. Ön szorgalmas növendék volt? Illetve gondolom sikeres művészként most sem állhat le, még most is gyakorolnia kell. A cimbalom mellett tanult más hangszeren is játszani?

– Rengeteget kell a hangszeren játszani. A zenész élete folyamatos gyakorlásból áll. A mechanizmusát is meg kell tanulni. A publikum mindig a végeredményt hallja és látja, ami természetes. Az előtte történteket, azt nem. Úgy szoktam mondani, a muzsikus számára a gyakorlás az, ami másnak a munkaideje. A produktum a koncert. Itt már úgy kell tennünk, mintha a világ legtermészetesebb dolgát csinálnánk. Szorgalmas növendék voltam, mert szerettem a hangszeremet és a zenét. Mai napig, ha új darabot kezdek gyakorolni, mindig a felfedezés öröme vezérel. Minden zenemű egy külön bolygó, amit fel kell fedezni. Addig kell gyakorolni, amíg kialakul rajta az élet. Életre kelteni a hangjegyeket fantasztikus dolog.

A cimbalom mellett, 12 éves korom óta zongorázom, de egy rövid ideig csellót és nagybőgőt is tanultam. Hasznos dolog, minél több hangszert megismerni.

– A sokoldalúságát már említettem. Hogy nyilvánul ez meg virtualitásban, technikában, hangzásban? Vagy? A sokat foglalkoztatottság hol történik és milyen elfoglaltságot jelent Önnek?

– Pályám során sokat tanultam a hangszeremről, mert olyan műfajokkal kezdtem foglalkozni, ahol nem voltak iránymutató cimbalmosok. Tanulmányaim alatt kialakult egy ízlés, amit egyszerűen fejlesztettem, kiszélesítettem. Különböző rokonhangszerek hangzását vettem először példának, azokból inspirálódtam. Útközben rá kellett jönnöm a hangszerem határaira, bárhogy is feszegetem azokat. Meg kell találni a cimbalom szerepét a műfajokban. Én ezzel kísérletezem. A sokat foglalkoztatottság talán ennek köszönhető.

– „A kortárs zene, a jazz és különböző népek zenéi tökéletes szimbiózisban állnak művészetében” – olvasható a honlapján. Mit jelent ez a szimbiózis a gyakorlatban? Mely műfajt, stílust kedveli a legjobban? Milyen népek zenéit szólaltatja meg különleges hangszerén?

– A családomból hoztam egy zenei tradíciót, ízlést. Tanulmányaim alatt kaptam egy másikat. Amikor a jazz aktívan része lett az életemnek, akkor találkoztam egy harmadikkal, de ennél a zene birodalma még sokkal színesebb. Akkor döbbentem erre rá, amikor nagyon eltérő kultúrák népzenéit kezdtem hallgatni. Érdekes dolgokra jön rá az ember, ha ilyenekkel találkozik, és tanulmányozza a fejlődésüket, alakulásukat. Ebbe egy picit belemélyültem, pont annyira, amennyire szükségem volt rá. A szerkesztés, az arányok, a hangzások, az adott zene funkciója stb., mind érdekel. Sokszor nagyon eltérő attól az európai zenekultúrától, amit tanultam. Ezeket szeretném szimbiózisba hozni.

Fölösleges lenne sorolnom a népeket, gyakorlatilag mindegyik, ahol egy nagyon erős hagyományt ápolnak, és ebből táplálkoznak. Nagyon fontos a gyökér, de nem elég. Abból kell kinőnie valaminek, amit a mai kor láthat.

– Ön nemcsak szólista, hanem zeneszerző is. Szintén a honlapját böngészve bukkantam rá, hogy 1997-ben a Cimbalmos Baráti Kör Alapítvány kuratóriumi tagja lett. Már ekkor szerzett zenét is, 2003-ban Krétakör Színház számára Hazám címmel, az ELTE Kamarazenekar felkérésére pedig Divertimento kamarazenekarra és cimbalomra címmel írt darabot. Cimbalomverseny c. művét, amelyet kamarazenekarra és cimbalomra komponált, tanárának, Szakály Ágnesnek ajánlotta. Egy saját produktum létrehozása más dimenzióban is bemutat egy művészt. Mit jelent Önnek a zeneszerzés, a komponálás? Egy új zenemű megalkotása?

– Zeneszerzőnek nem tartom magam. Igazából minden zenésznek kellene saját zenét írnia. Vannak műfajok, ahol ez természetes. Gyerekkorom óta érdekeltek a saját hangjaim. Zeneszerzést rövid ideig tanultam, sajnos nem volt rá elég időm, viszont mindig felkértek komponálásra, amiért hálás vagyok. A zeneszerzés számomra a belső világom tükörképe. Ha mondandóm van, azt a zenémmel fejezem ki. Ha nincs mit mondanom, akkor nem írok. Jelenleg is komponálok egy klarinétversenyt, a készülő szólólemezem zenéjén is folyamatosan dolgozom, és hamarosan kezdek bele egy harmadik munkába. Egyszerűen szeretek írni, rátalálni a hangjaimra.

– Több zenemű is született már az Ön művészi kvalitására komponálva, ilyen többek közt Eötvös Péter: da capo című műve, Bella Máté: Sounds of Generations Y-Part II. című cimbalomversenye, vagy Fekete Kovács Kornél, Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán, Bacsó Kristóf, Vukán György cimbalomversenyei. Milyen érzés tölti el, amikor kifejezettem Önnek írnak darabokat? Ezeket játssza is?

– Folyamatosan játszom őket, ha nem is mindegyiket. Nagy megtiszteltetés, ha művet írnak számomra, de nagy felelősség is. Az elvárásnak, és a megelőlegezett bizalomnak meg kell felelnem. Legutoljára Kurtág György lepett meg egy darabbal, ami óriási megtiszteltetés.

– A jazz műfajában gyakran játszott világsztárokkal együtt, hogy csak néhány nevet említsek: Charles Lloyd, Archie Shepp, Steve Coleman, Bill Frisell,Chris Potter, Uri Caine, Frank London. 1998-ban az Egyesült Államokban a Concertante di Chicago kamarazenekar szólistájaként lépett fel és 1999-ben is visszahívták. Mit jelentenek Önnek ezek az élmények, ezek az örömzenélések? A közös muzsikálás, vagy a szólózás okoz nagyobb örömet Önnek? Vagy mind a kettő?

– A zenélés jelenti számomra az igazi örömet. Áldás, hogy ilyen muzsikusokkal játszhatom, és tanulhatok tőlük. Minden alkalom egy kaland. Hálás vagyok Istennek, hogy ilyen sokszínű, változatos életet adott.

– 2001 óta a Rajkó-Tlentum Tánc- és Zeneművészeti Iskola tanára, és tanított a Snétberger Zenei Tehetség Központban is. Gondolom cimbalmon való játékot oktat. Mit jelent Önnek a tanítás, a tudásának átadása? A tehetséges növendékek fejlesztése?

– Nem csak cimbalmot tanítok, hanem szolfézst, zeneelméletet és zenekari gyakorlat órákat is tartok. Fontos a következő generáció nevelése. Szeretném átadni mindazt, amit a tanáraimtól kaptam, és amit a pályafutásom alatt tapasztaltam. A cimbalom egy nagyon szenzitív hangszer. Sokkal jobban oda kell figyelni a jövő generációjára, mivel réteghangszer.

– Munkássága elismeréseképpen eddig Magyar Örökség, Magyar Művészetért, kétszer Artisjus és Gramofon Díjjal jutalmazták. A kitüntetések mire köteleznek egy művészt?

– A kitüntetések nem kötelezik a művészt semmire. Amiért esetleg kapja, az járhat felelőséggel, az viszont kitüntetés nélkül is kell, hogy legyen. Persze jól esik minden művésznek, ha számontartják.

– Számos koncertéről, több mint ötven lemezéről nemcsak a hazai médiumok számolnak be, hanem egyebek mellett a The New York Times, Chicago Tribune, vagy a The Guardian. Fontos Önnek, hogy a tevékenységéről írjanak?

– Örülök neki, igen. Egy művész életéhez hozzátartozik, hogy figyelik, írnak róla. Hogy külföldön is számontartják a tevékenységemet, az külön öröm.

– 2020-ban megjelent, sikeresen berobbanó lemezének a címe: Music from the Solitude of Timeless Minutes. Beavatná az olvasókat a kulisszatitkokba? Milyen formációval játszott együtt? Milyen stílust képviselnek? Lemezbemutatót tartott már?

– Vicces, hogy berobbanást említ, pedig a pandémia elején jelent meg, amikor minden leállt, elcsendesült. Ellenben az is tény, hogy nagy sikere lett. A Cimbiózis trióm negyedik lemeze ez. A BMC Records gondozásában jelent meg. Legutoljára januárban, a Zeneakadémián adtuk elő az anyagát,. Zenésztársaim Baló István és Orbán György. Nem tudom, milyen stílust játszunk, de nem is számít. A jazz műfajába szokták sorolni. Talán abba is illik a legjobban, az improvizáció miatt, ami persze nem csak erre a műfajra jellemző. A trió zenéjében teljes összhangra törekszem, ahol mindhármunk számára egyenlő szerep jut. Három egyenrangú szólista játszik.

– A magyar és a cigány autentikus muzsika milyen szerepet tölt be sokszínű repertoárjában?

– Hatással van a saját zenémre. A cimbalom hangzása eleve adja magát, amire direkt ráerősítek, sokszor pedig, ha a zene úgy kívánja, kerülöm.

– Hogyan tovább? A járványhelyzet korlátozásait követően a nyitás után milyen céljai, tervei vannak?

– Sok, szép feladat várna rám idehaza és külföldön egyaránt. Egyrészt számos koncertet pótolni kéne, ami tavaly elmaradt, másrészt már eleve voltak lekötött koncertek 2021-re. A koncertszervezők és a zenészek is nagyon óvatosak jelenleg, ami érthető. A közönség ugyanígy van. Hiányoznak már nekik a koncertek, de még sokan tartanak elmenni, a fertőzés veszélye miatt. Jelenleg az első szólólemezemet készítem, ami a tervek szerint év végén fog megjelenni. Ezt nem fogja befolyásolni a járvány alakulása.

– Sokoldalú művészként és magánemberként hogyan szólna az olvasókhoz, milyen hitvallással érintené meg a lelküket?

– A lelkünket ápolni kell minden nap. Egyszerűnek tűnik, pedig nem az. Saját lelkünk által jutunk közelebb más emberek lelkéhez. Legyen igényünk rá.

Lukács Miklós honlapja: http://www.mikloslukacs.com

Az interjút készítette Klotz Mária szerkesztőnk. Első megjelenés a Stand-Art magazin facebook oldala.

Fotó: Kleb Attila

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések