Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Miért szép? - Tollas Tibor Hazafelé című versének ellemzése


Miért szép? Erre a kérdésre keresem a választ a száz éve született Tollas Tibor: Hazafelé című versének olvasásakor.


Különös feladat magyarázni a „magyarázhatatlant”: a költő érzés-és gondolatvilágát. Hiszen a vers egy lelkiállapotnak vagy közérzetnek a kifejezése, amelynek megértése függ az olvasó érzelmi hőfokától, nyitottságától. A verselemzés tehát nemcsak értelmi magyarázat, hanem betekintés a költő lelkivilágába, ábrázolásmódjának jellegébe, így ad egyfajta esztétikai alapot az olvasó számára.

Tollas Tibor e versének megközelítése kihívás, tekintve a költemény születésének körülményeit: a mű 1954-ben íródott a váci börtönben, és a szabad világban megjelent vers először „csempészáruként” került haza, így szülőfalujába, Nagybarcára is. A rabságban megszületett a költő honfoglalása, amikor fölfedezte és megértette létének lényegét: hiába a fogság, a lélek szabad, s a szülőföld – a bükki táj, a Bánvölgye, a szülőfalu: Nagybarca – várja hű fiát. Ezt az érzés-és gondolatvilágot úgy tudja kifejezni, átélni, hogy azok számára is újat mond, akik születésük óta ebben a környezetben élnek.

A Hazafelé arról tesz bizonyságot, hogy a költő olyan fundamentummal indult a világba, melyet a szülőfaluhoz, az édesanyához való feltételnélküli ragaszkodás jellemez.

A költemény fő motívuma a szeretet, elsősorban az anya iránt érzett mély gyermeki szeretet, ragaszkodás, amely a verset egységbe zárva jelenik meg az első és utolsó versszakban.

Az első versszak metaforája egyértelműen kifejezi az anya utáni vágyat:

„…mágnese a szeretet.
………………………..
…anyám annak sarkköve.”


Hasonlata pedig a helyes útmutatást adó anyai szeretet, ha úgy tetszik útravaló megfogalmazása:

„Mint az iránytű úgy mutat
Mindig haza és jó utat.”


A második versszaktól a természet mély jelentést hordozó képeivel bemutatja a bükki táj jellegzetességeit, szépségét, a metaforikus kép érzékelteti a hazatérő költő végtelen örömét:”piros batyuját”.

A vadnai állomás után még csak fölsejlik a gyalogoló költő előtt a kicsiny falu: Nagybarca téli képe, ám annál diadalmasabban hirdeti metaforáival, táncos ritmusával a hazatérés diadalát:

„Szívem csengőit hallgatom.”
„Betűzi: - Jön már a fiad - !
Kottái élő verebek
Kottázzák ki a nevemet.”


A természet és a költő örömteli találkozása, egymásra találása ez a vers. E találkozás reális, megfigyelt valósággá lesz a megszemélyesítések és hasonlatok által: a híd „megcsodálja a poétát, Gömör”, mint szép lány könyököl, hívogat”, majd váratlanul tűzként gyúl ki a nyolcadik strófa rendkívül élénk izzást idéző sora:

„Kigyúl az ég és meghasad,
Most öntik Ózdon a vasat.
A hegytetőkről üzenet,
A Bükk gyújt örömtüzeket.”


Mintha csak ez az izzás azért lenne, hogy ellentéteként visszatérjünk a szülőfalu tiszta, őszinte, nyugalmat árasztó szeretetéhez, mely érzést a jelzők halmozása és az alliteráció jelenít meg:

„Falum……………………
  Pólyája puha, friss, fehér,”


Így érkezünk meg az utolsó versszak már-már himnikus szárnyalásához, mely a fokozás eszközével élve kiragadja az élet örök szimbólumát: a gyermek-szülő szoros kapcsolatát:

„…anyám szeme vár,
Minden gyémántnál ékesebb,
Minden csillagnál fényesebb,
A menny sincs soha oly közel,
Mikor az anyám átölel.”


Tollas Tibor Hazafelé című tájversében a hazatérés pillanatainak hatását az öröm kiteljesedését ragadja meg. Harmonikus egységet teremt a külső világ ábrázolása és az ember legbensőbb érzéseinek – szülőföld és az anya iránti mérhetetlen szeretet - kifejezése között. Ezt az összetartozást, természet és ember szoros kapcsolatát hivatottak hangsúlyozni az ősi nyolcasok, a sorvégi összecsengések, a páros rímek is.

A mű középpontjában az ember áll, aki átéli a boldog hazatérés élményét.

Egy álom megszületett, valóra vált, a hazatérés élménye valósággá lett. A költő 1990-ben -harminchárom év után – érkezett haza hőn szeretett szülőfalujába, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagybarcára.

„Ha tudnátok azt az örömet és izgalmat, amit érzek!” - mondta, amikor megállt az út kanyarulatánál, kiszállt az autóból, hogy gyalog érkezzen a faluba. Gyalog, miként azt számtalanszor elképzelte a váci börtönben töltött kilenc év alatt, majd távol hazájától: Bécsben, Münchenben.

Tisztelet és köszönet mindazoknak, akik a haza vezető úton segítették, elkísérték, felismerték a költő tehetségét, azt a szellemi hagyatékot, ami a magyar örökség része.

Készítette: Orosz Margit

Reactions

Megjegyzés küldése

1 Megjegyzések