Minden rosszban van valami jó, most a karanténban mama is visszakapta kis iskolás unokáját, ha a valóságban nem, de virtuálisan együtt lehettek akár egész nap, mert a szülők online oktatásban oktattak, és nagyon el voltak foglalva. Jó móka volt, mert az unoka kedvéért, most mindent fordítva kellett csinálni, a mama lett a kis nebuló, aki hűségesen vedlett át gyerekké, hisz ez már nem is oly nehéz a második gyerekkorban, és egész élvezetes volt.
Az unoka lett a tanító bácsi.
Az első óra rajzóra volt. Legelőbb így óvodássá vedlett a mama, de a Paint rajzprogramba rajzolnia oly nehéznek tűnt neki, mintha csakugyan három éveske lenne, jól szórakozott rajta a tanító bácsija…
– Hát ez mi? Rajzolj egy fejet, megmutatom, hogyan kell!
Mama hűségesen próbálkozott, de nagyon idétlenre sikerült, a szemek igen kicsik lettek, az orr óriási, száj eléggé formás, de haj semmi, kopasz.
– Füle?
– Tényleg, elfelejtettem, de hamar rajzolom, most, jó?
– Mondjuk…
– Talán most kicsit szebb lett, de elég lehetetlen, fura mesefigura kerekedett ki a rajzom nyomán – magyarázza mami, de máris újabb feladatot kap:
– Adjál nevet neki!
– Jó, jó! - lelkendezett mama .
– Jófejű Ferkó! – ez a neve, ez jó, Kincsem – bocsánat, Tanító bácsi kérem -, a név már kissé beszél is, jellemzi a figurámat.
– Valóban. Jó, elfogadom – felelt szigorúan a tanító. Aztán újabb feladat következett:
– Most beszéltessed, lássuk, tud-e?
– Jaj, jaj, hát duruzsol a fülembe, de egy szót sem értek, angolul, németül, de arra kérem, hogy beszéljen a mi szép anyanyelvünkön, ha tud. Képzeld, azt felelte, hogy a világ minden nyelvén tud, de a kedvemért most az édes anyanyelvemen szól hozzám, csuda értelmesen, valóban, kár, hogy te nem hallhatod, Kincsem!
Valóban kár, hogy csak én értem meg, elvégre is az én figurám, én rajzoltam, ezért. Igen ám, de megelevenedett, és már itt táncol előttem, és képzeld, miket állít magáról! Csakhogy az én térfelemen van, azért nem láthatod te, és azt mind magyarázza nekem, hogy nem is én találtam ki, mert ő már létezett a Meseországban is, és most megjelent, s hadarta:
„Íme, itt vagyok, ilyen vagyok, de csak látszatra csúnyácska, mert belül van a lélek szépsége, ez első látásra nem tűnik fel, de ha megszólalok, az okos szavaimtól egyre szebbé válok, és én vagyok a legokosabb is a Mesék Birodalmában!”
…No, még azt is megsúgja, hogy ő igenis nem akárki, hanem a mesék legokosabb Varázslója, és számára nincs lehetetlen. Ki lehet próbálni! És ha már megelevenítettük, ő szolgálatunkra előállt, és teljesíti a kívánságainkat, a kívánságlistánk alapján aztán kitalálja, kik is vagyunk valójában, érdemes-e velünk szóba állnia…
– Tehát, elő, toll, papír, soroljuk fel a kívánságainkat! Jaj, mit is írjak? Lehet, hosszú lesz a listám, az nem baj?
– Nem, nem, csak írjad bátran!
A mama kuncog magában, mert a kis unoka most már jó kedvvel, szívvel-lélekkel nekifog -jó kis írásgyakorlat…-.
– Ez roppant érdekes, most gyorsan írjunk! De jó sok csokit kérek legelőbb!
– Jaj, vigyázzunk, kicsi tanító bácsi, hátha a helyesírás is számít neki!
Elolvassák mindkét listát, és a mama szándékosan ejtett hibáit a tanító bácsi élvezettel fedezi fel, megrója a tanulót:
– A szó elején a jég szóban pontos j van, nem tanultad meg a szabályt?
– Jaj, tényleg, bocsánat, pedig még azt is tudom, mi a kivétel.
– Hát a lyuk szó és származékai – magyarázza büszkén az újdonsült tanító bácsi.
– Igaz, Kincsem, de siessünk, mert sürget a figura Ferkó, megadta a e-mail címét, erre küldjük a listánkat.
„legokosabb Ferko@gmail.com”
És csatolva küldjük, de ajándékként vár egy nagyon szép rajzot is ám, de színes legyen és nagyon szép!- tolmácsolja mama még a kérését.
– Nahát, akkor most rajzoljunk, lássuk, szépnek találja -e Ferkó! Én egy űrhajót rajzolok.
Mama előbb tanácstalan, aztán lerajzolja a virágoskertje legszebb virágait.
Megy a munka, közben dúdolnak és rajzolnak, a rajzok is hamar elkészülnek.
El is küldik Ferkónak. Türelmetlenül fészkelődik a tanító bácsi, de hogy gyorsan teljenek a várakozás percei, mami a tanító bácsinak ezt mondja:
– Olvassak egy mesét, amit nem ismer a tanító bácsi?
– Igen, igen!
– Jó. A címe: A festődoboz (Marcel Aymé), francia mese…
– Hát persze, de szépen, hangosan!
Most mama mint kisdiák olvas, a világirodalom egyik legszebb meséjét .
– Nahát, ezt csakugyan nem ismertem, nagyon jó! – bólogat elismerőleg a a tanító bácsi.
Belefelejtkeznek a mesébe mindketten, épp mire a végére érnek, megérkezik a villámpostán az üzenet.
– Tanító bácsi, megjött az üzenet!
– Hamar olvasd fel!
– Hű, milyen szép írás, no olvasom:
„NAGY DICSÉRET A KICSI TANíTÓ BÁCSINAK” –csupa nagy betűkkel – a jó magaviseletért, a nagyon jó helyesírásért! De az ajándékokért még a következő napokban is szorgalmasan kell dolgozni, írni, számolni, rajzolni. De annyit már most elárulhatok, hogy olyan jól sikerült az űrhajó, hogy már ki is próbáltam, mert bevált a titkos varázsszóm, és átváltozott igazivá! Szuper volt a száguldás vele, Öcskös! Köszönöm, mondd meg neki, Nagyanyó! Ha jó lesz, máskor is megörvendeztetlek jelenlétemmel, mert szimpatikus kis unokád van, Mami!
– De jó, de jó, nagyon jó volt, mami, holnap is szívesen leszek a tanító bácsid!
– Akkor holnap folytatjuk, Kincsem… Aludj jól!
Küldök egy virtuális jó éjt puszit!
(Sepsiszentgyörgy, 2020. május 30.)
0 Megjegyzések