Az örökölt mese olyan történet, amelyet én találtam ki a gyermekeimnek, de ma már nagymamai minőségemben az unokáimnak kell újra és újra elmesélnem. Mesemondás közben aztán néha különös, „deja vu” érzés fog el.
A tavaszi nap bátortalan sugarai lassan elég erőt gyűjtöttek ahhoz, hogy kint tartsanak bennünket az udvaron. A gyerekek, Nikol és Ferike a kerti törpe festészet művészi munkálataiba belefeledkezve koptatták a festéket és az ecsetet. Nagy volt a csend, amit – tapasztalataim szerint – nem sokáig bír a két csemete. Most is így történt. Ezúttal Nikol unta meg előbb.
- Mami mesélj! Valami „anyusat”, jó?
- Jó. – Egyeztem bele, és mesélni kezdtem anyukája egykori kedvenc meséjét, a „Mackó bácsist”.
Cicamica, nyuszika és egy kisegér az erdőben sétálgatva az útról letért. Virág után futnak, pillangót kergetnek, de jaj, az útra bizony vissza nem lelnek. Sírnak, rínak, óh, szegények. Mi lesz most velük? Nem lesz baj, én tudom jól! Jön Mackó bácsi, segít majd nekik. Kézen fogja a cicamicát, kézen fogja a nyuszikát és a kisegeret…
- De mama! Hány keze van Mackó bácsinak!!! – Ütközik meg a történeten Nikol, és méltatlankodásának hangot is ad. – Ez így nem lehet!
- Édesanyád pontosan ugyan ezt kérdezte, ugyan így, amikor neki meséltem Mackó bácsi történetét. – Nevetem el magam. S a két gyerek már az ölemben, egymás szavába vágva mondja, ontja a jobbnál jobb megoldást.
- Egyik kezét fogja a cicamica, másik kezén két ujját a kisegér, hármat meg a nyuszika. Ők elférnek egymás mellett.
Ferikének más ötlete van:
- Egyik kezét cicamica, másik kezét nyuszika, a kisegér pedig beleül a zsebébe.
- Vagy láncban mennek! – Jön az újabb variáció. – Elöl megy Mackó bácsi, ő fogja cicamica kezét, cicamica kezét fogja a nyuszika, a nyuszikáét pedig a kisegér.
Miután ez a nagy kérdés megoldódik, jön a következő: Mit kerestek az erdőben?
A válasz rá kész azonnal:
- Virágot szedtek anyunak.
- Érdekes ágakat kerestek apunak.
S mert mese tanulság nélkül nincs:
- Felnőtt nélkül, ismeretlen helyen ne kóvályogjon el a gyermek! – Állapítja meg a két gyermek felnőttes bölcsességgel.
Új életre kel a mese, mondójából hallgató lesz, az örökség pedig kincs, lelki gazdagság vidáman csacsogó gyermeki ajkakon, s én újra (és úja, és újra) megtanulhatom, hogy Mackó bácsi nem foghatja egyszerre kézen a cicamicát, a nyuszikát és a kisegeret, de a legjobb mégis a nevetés, ami végigkísérte az egész mesélést.
0 Megjegyzések