„A kardvirágok hegye véres,
gyors pengéjük szemembe vág.”
Pilinszky János


1
a neveltetés címkórsággal vette kezdetét
a fecsegés megbecsülésével együtt
fejükbe vették hogy jól tudják
a kivágott fákkal eltűnik a kéz lenyomata

nem számoltak azzal
hogy az emlékezet keresztje ugyan kifakul
minél színesebb a tett a dicsekvés majd
annál jobban mar és összezavar

ők a fába vert szög
a kerítő - a magukat is feltalálók
Júdás papja ő

2
vajon ad-e ezernyi töltetet
szólít-e világtalant kürt fájón szelíden
vad tudományt éltet-e csókillat
megismerszik-e a úgy a magány pengeéles virágillata
mint barlangok falán a holttá fagyott pálcika-csillagtánc

megannyi könyvtár irományban
betölteni lehetne-e feledést kegyeleti űrt
ha mágiát és tüzet táplál az erős vegyület
de tintája vér korom emberi hamu állati vizelet

ad-e szívet másik koponyát ütőeret
virágot ellenségnek ölelést özvegynek kézfogást
harminc ezüstnél mely árulás drágább

3
felismerni ki meri
kiket toronymagasból ledobtak és leköptek
de azokban is az emberség az egyenes tiszta jellem
napjainkban csak térdig ér

milyen furcsa
az emberek kimagyarázzák magukat mindig
pedig istenek szószólóik neveit viselik
és felejtik –