Tóth Gabriella (Toga): A romokon

Mutass előre!
Mintha átugranánk egy kicsit a jövőbe,
de csak a múltból alszunk át egy órát,
hisz hosszú volt a tél és a féknyomok,
mert vadul taposott
földbe már az ősz is.
Csak a csősz, mi átjár kertjeink felett,
míg liheg a poros, kies telek,
üres álmokat tűz hajunkba
a szellős kikelet.
De vigaszt, hoz-e újat?
Sarjad- e fű a homokon?
Lesz –e ki konokon
épít várat a romokon?
Újra kezdeni, mi semmi se volt?
Csak holt sziget, kivágott liget,
aszfalttömb a dombokon?
Újra azt?
A folyton létezőt?
A vétkezőknek újabb vétkeket?
Éhezőknek sosemvolt étkeket?
Újra, újra és újra?
Pihent? Hát fusson, aki bír!
Vagy újra, újra, és újra?
Pedig csak a régi nóta.
Egyre súlyosabb hangszeren
húzzuk a vonót,
és nem hiszem,
hogy a bőgőt hallja más is,
ki nem szokott efféle zenéhez.
Lassan csend lesz.
Elhalkul az ének.
Néma vitézek hordják
a koporsót, temérdek,
így jelez majd
a nincstelen élet.