Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Varga István: Amulett


Hóvirág szirmának fehérsége vagy,
körötted foltokban ott, hó és a fagy,
fenyőtobozok szétnyílt barna burka,
szórta magját, mely icurka-picurka.
 
Azon a helyen e látvány fogadott,
hol sétám egy látomást tartogatott,
fenyőlomb mélyéből elő tűnt arcod,
fagyott szívemet, újra felolvasztod.
 
Sosem sírnak a lehullt tűlevelek,
ha taposol rajt akkor is nevetnek,
védik a fát, úgy mint borító paplan,
tűlevelek közt susog a szél dallam.
 
Így ha a fenyvesek közt rovod sétád,
téli napfényben is látod árnyékát,
köréd lengi gyanta bűvös illatát,
itt-ott látod fenyőknek sarjadékát.
 
Agyamban röpke gondolatok szállnak,
majd hirtelen érzem izét a szádnak,
hófehér testeden vakul látásom,
mi újra hozzád vezetne, lázálom.
 
Sírnak a fenyők fagyos téli szélben,
sétám visz szomorú magányos éjben,
nem megyek többet házatok elébe,
lelkem száll oda, mennyeknek egébe.
 
Csengő szóra lépked gyermeki álom,
nincs is szebb vidék e drávai tájon,
hova gyökeret eresztett a lábam,
ezt senki nem kérheti rajtam számon.
 
Itt válik majd porrá, mi a porból lett,
ez a pár gondolat legyen amulett,
virág sziromnak fehérsége voltál,
ha rossz voltam, akkor te is hibáztál,
csupáncsak azért mert te választottál.

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések