Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Még egy hétig a Duna-korzón a Magyarország 365 fotókiállítás


Még egy hétig, április 10-ig látható a pesti Duna-korzón a Magyarország 365 fotókiállítás, amely a pályázat eddigi négy évének legjobb 200 alkotását mutatja be. 

A négy éve futó Magyarország 365 fotópályázatra eddig több mint 120 ezer alkotás érkezett profi és amatőr fotósoktól - idézte fel a szabadtéri tárlat hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Kaiser Ottó fotográfus, a fotópályázat zsűrijének elnöke, a kiállítás kurátora.

Mint hozzátette, a mostani válogatást a március 15-i ünnepi programok sorában mutatták be a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen. Amikor megnyílt a kiállítás, abban reménykedtek, hogy befogadja a város; az eddigi több 10 ezer látogató azt bizonyítja, hogy ez így történt - jegyezte meg.

Kaiser Ottó elmondása szerint a mostani válogatásban 200 felvétel kapott helyet. A Vigadó előtti park köralakú kerítésén életképek, a sport világából származó, valamint színházi, táncos képek, portrék és társadalmi eseményeket bemutató felvételek láthatók, 70x100 cm-es méretben.

A Duna-partra és a szállodai sorra 70 duplaoldalas, 100x150 cm-es, átvilágítható installációt helyeztek ki, ezeken 130 kép látható, főként a természet, táj kategóriákból.

A sajtótájékoztatón a zsűri további tagjai is méltatták a kiállítást. Keleti Éva fotográfus azt hangsúlyozta, hogy a pályázatok eddigi, hatalmas anyagából a legjobb képeket válogatták ki, amelyek megmutatják Magyarország valódi arcát.

Ezek a képek a hideg időben is egy kis melegséget sugároznak - fűzte hozzá.

Haris László fotográfus felidézte, hogy már az anyag zsűrizése is nagy élményt jelentett számára. A pályázat legfontosabb tanulsága, hogy ez az ország szerethető - emelte ki.

Potyó Imre fotográfus elmondása szerint a kiállítás megismerteti a nézőkkel Magyarország természeti szépségeit, építészetét és történeteit. Remélhetőleg a közönség tagjai közül is sokan kedvet kapnak ahhoz, hogy fényképezőgépet vegyenek a kezükbe - tette hozzá.

Rizsavi Tamás fotográfus felidézte, hogy először pályázóként ismerte meg a kezdeményezést, majd a Magyarország 365 zsűrijébe is meghívást kapott. Mint hangsúlyozta: a mostani kiállítás "Magyarország legeslegjobb helyére" került.

Az MTI kérdésére a szervezők elmondták, hogy terveik szerint a 200 darabos válogatást további helyszíneken is bemutatják majd.

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések