Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Cseh-Dálnoky Zsófia: Tappancs, a kicsi nyúl futóversenye


Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, volt egy mesebeli kerek erdő. Ennek közepén, egy hatalmas öreg fenyő tövében lévő otthonában élt egy aprócska kis nyúl, Tappancs. Világosbarna meleg, selymes kabátkája volt, hosszú-mindenre odafigyelő hegyes fülei és hatalmasat  ugró lábacskái voltak. 

A kicsi nyúl az erdő minden kis lakójával örök barátságban, békességben és boldogságban élt. Jóízűen szeretett beszélgetni a nagy Brumi úrral, a medvével, akitől mindig aranyló mézet kapott a reggeli kenyerére; tüskés kabátkájú Tüsivel, a sünnel, aki meg mindig ősszel sok mosolygós-piros almával ajándékozta meg. Igen jó barátságban volt még Mogyival, a kis világosbarna kabátkájú mókussal, aki mindig tréfás és jókedvű volt és Uhuval, a bölcs-és öreg bagollyal.

Csupa élet és vidámság volt az erdőben. Húsvétkor Tappancsnak igen fontos feladata a tojásfestés volt, ősszel meg Tüsi vezetésével az almaszedés; a mogyoró-és dió szedése Mogyi irányításával történt. Ilyenkor sokat táncoltak, daloltak a jó barátok. 

Egy szép napon Uhunak óriási ötlete támadt:

- Mi lenne, ha futóversenyt rendeznénk az erdőben? - tűnődött magában a bölcs bagoly. Még a gyönyörű, fényes, barna tollait is felborzolta izgatottságában és majdnem kiöntötte a reggeli teáját. 

- Megyek, beszélek Tüsivel! - kiáltotta és gyorsan kiröppent otthonából. Szállt-szállt vidáman a nagy-öreg diófáig, a kis sün odújáig. 

- Kopp, kopp!- kopogtatott Uhu. 

- Ki az?- kérdezte félénken Tüsi. 

- Csak én, jóbarátod, Uhu! - mondta hangosan a nagy bagoly. 

- Jaj, de jó! Te vagy az öreg barátom?! Várj, kérlek egy kicsit, mindjárt kinyitom az ajtót!- válaszolta boldogan a kis sün. 

Tüsiről mindenki tudta, hogy bár kicsit félénk, azonban hatalmas aranyszíve volt, igen jó barátja Uhunak. Mindig meghallgatta a bölcs bagolyt és ellátta tanácsokkal. 

Most is így történt...

- Megkínálhatlak egy kis finom almáspitével? Most sütöttem! - kérdezte Tüsi. 

- Igen köszönöm, de előbb valami fontosat szeretnék neked mondani, kis barátom!- mondta izgatottan Uhu. 

- Rendben, csupa fül vagyok- mondta nyugodtan a kis sün és közben érdeklődve vakarta meg kis, pisze, fekete orrát. 

- Mit szólnál, ha mielőtt visszatérne Tél ura, rendeznénk egy futóversenyt? - kiáltotta a bagoly és közben hatalmas szárnyaival akkorát csapott, hogy majdnem leverte a falról kis barátja édes szüleinek a képét. 

- Egy futóversenyt? - most már a mindig higgadt Tüsi is csodálkozva kérdezte. 

- Igen!- mondta gyorsan Uhu. 

- Mindnyájan nagyon lelkes, vidám lakók vagyunk és nagyon szeretjük az ötleteidet, Uhu- mondta csak úgy magának félig hangosan-félig hallkan a kis sün. 

- Mit gondolsz, jó ötlet? - kérdezte Uhu.

- Igen, miért is ne!- vágta rá Tüsi és tüstént hozta a forró sütőből a meleg-incsiklandozó pitéjét. 

Uhu boldogan ette kis barátja finom süteményét és közben jóízűen megbeszélték a verseny részleteit. 

Így telt el egy fontos nap a mesebeli kerek erdő életében. 

***

Ősz volt, mikor Ősz leány ezerszínű színeivel festette ecsetjével az erdő minden fájának levelét. Így a juharfa vöröses színű lett, büszkén rázta vöröses fejét; a tölgyfának meg sárga, vörösesbarna színű lett a koronálya. Mindenki más-más gyönyörű színben pompázott, kivéve az öreg fenyőfát, akinek egész évben zöld a koronálya. Nemcsak varázslatos színekben pompázott ilyenkor az erdő, hanem különféle terméssel ajándékozta meg a kis lakókat. Az öreg fenyőfa tobozzal kedveskedett Mogyinak; a tölgy apró makkokat ajándékozott Turcsinak, az ügyes orrával gombákat kitúró vaddisznónak és az erdő melletti kis almafa meg édes-piros almákat adott Tüsinek. 

Másnap a kora őszi hajnalban, mikor a mosolygós arcú nap aranyló sugaraival besütött Tüsi ablakán, hiába kereste fényes kezeivel a kis sünt az ágyában, sehol sem találta. Ugyanis Tüsi már réges-régen rohant és rohant egészen a mesebeli kerek erdő közepéig, hogy mihamarabb elújságolja a nagy örömhírt: a mesebeli kerek erdő első futóversenyét! 

A nagy tisztáson aztán keresett magának egy nagy fatönköt, ráállt, kezébe vette a szócsövét és ezt kiáltotta:

-Barátaim, barátaim! Gyertek gyorsan! Nagy újságot szeretnék nektek elmondani! Tegnap Uhu, a bölcs bagoly kitalálta, hogy rendezzünk egy futóversenyt! A győztes az erdő minden lakójának elismeréséül megkapja a győzelmi koszorút, az aranyfutócipőt és hatalmas ünnepséget rendezünk a tiszteletére!

- Éljen! Éljen!- kiáltotta boldogan mindenki. 

- Mikor lesz megtartva a futóverseny? - kérdezte Brumi úr kiváncsian. 

- Egy hónap múlva, még mielőtt Tél ura megérkezne, de még mindenkinek legyen ideje a felkészülésre- válaszolta Tüsi és közben felborzolta tüskés kabátkáját nagy izgalmában. 

- Ki nevezhet? - kérdezte Turcsi, a félénk vaddisznó. 

- Bárki, aki szeretne résztvenni e nevezetes eseményen - mondta kedvesen Tüsi. 

- Ki szeretne jelentkezni? - kérdezte a kis sün. 

Erre mindenki elkezdett izegni-mozogni, sóhajtozni, tiperegni-toporogni nagy izgalmában. 

- Én! - kiáltotta bátran Mogyi. 

- Én is! - emelte fel a mancsát, Tappancs. 

- Én!- brummogta határozottan Brumi úr. 

- És Én is - szólt közbe Tüsi. 

Így állt össze a kis csapat boldogan, hangosan. 

***

Elmúlt egy nap, elmúlt két nap. Szép lassan teltek a napok, -miként Idő apó kezében lévő homokórájában is lassan peregtek a homokszemek-, minden kis erdőlakó lázasan készülődött a nagy napra. 

Nagyon komolyan vette a versenyt minden versenyző:

Mogyi fürgén szedte a nagy diófáról a termést, szinte röptében kapott el minden diót. Még ugrándozott is az ágakon, lent a földön pedig bukfencezett és különféle lábemeléseket is végzett.

Tüsi almaszedés közben szünetet tartva nagy karlendítéseket végzett és hozzá helybenkocogott. 

Tappancs egész egyszerűen minden nap csak felvette a nyúlcipőjét és körbefutotta a nagy, mesebeli kerek erdőt. 

Egyedül Brumi úr nem készülődött a versenyre, mivel mindig azt szokta nagy bölcsen mondani, hogy: "Az aranysárga méz mindig erőt ad mindenkinek, abban van az erőm!” vagy azt: "Aki mézet eszik, sosem lesz beteg!"

Nem csinált semmit, csak naphosszat sok mézet evett és izgatottan várta a nagy napot. 

Tudjátok kis gyerekek, bevallom Nektek őszintén Brumi úrnak abban tökéletesen igaza van, hogy a méz egészséges étel, azonban a tétlen élet egészségtelen, nem tesz jót senkinek sem, ezt jól jegyezzétek meg.

Most térjünk vissza a verseny előkészületeihez: 

Uhu napokig éjjel-nappal írta az igen fontos ünnepi beszédét. Mindig írt egy keveset, azután kijavította, írt, azután kijavította, végül három nap után elkészült vele. 

Turcsi napokig gyűjtötte az erdő legszebb makkjait, azután szépen-sorban felfűzte azokat és a verseny előtti utolsó napokban feldíszítette az útvonal menti fákat. 

Az erdő minden lakója szívében lázasan készülődött a nagy napra. A mesebeli kerek erdőben minden kis otthont feldíszítettek és ízesebbnél-ízesebb süteményeket sütöttek. 

Így teltek az előkészületek igen fontos napjai a mesebeli kerek erdő kis lakóinak életében. 

***

Végül elérkezett a várva-várt nagy nap, a futóverseny napja. Szép idő volt. Sütött a mosolygós-aranyszínű nap, meleg szeretettel nézett le a mesebeli kerek erdőre; csiripeltek a madarak és az erdő minden kis lakója nagyon boldog volt és izgatott. 

Minden elő volt készítve a versenyre:

A pálya két oldalán lévő fákat már gyönyörűen feldíszítették makkokkal Turcsi vezetésével a mókusok és a kis madarak. Finom pogácsákat sütöttek a sündisznók. 

Mindannyian összegyűltek a kerek erdő közepén a tisztáson. Ott voltak a szürke farkasok, a ravaszdi-vörös bundás rókák, a nagy barna medvék és még sokan mások. Elkezdtek maguk között tanakodni: 

- Hol vannak a versenyzők?- kérdezte egy nagy farkas. 

- Igen, hol vannak? - tűnődött egy medve. 

- Lehet, hogy inába szállt a bátorságuk! - kiáltotta hangosan egy róka. 

- Nem, az nem lehet! Biztosan csak még készülődnek - szólalt meg végül félénken Turcsi. 

- Ott jönnek! Ott vannak az erdő szélén, már mindjárt itt vannak! - kiáltotta jó hangosan az öreg nagy fenyő tetejéről egy kis szürke kabátkájú mókus. 

Végre megérkezett a négy kis-bátor versenyző:

Brumi úr, Mogyi, Tüsi és Tappancs.

- Köszöntelek benneteket mesebeli kerek erdő lakói! - kezdte meg az ünnepi beszédét Uhu. 

- Nagy örömmel látom, hogy mindnyájan itt vagytok! - nézett szerteszéjjel pápaszemes szemével. 

- Ma van a futóverseny nagy napja, amit már annyira vártunk! Sok-sok éve már, hogy itt élünk. Itt éltek a szépszüleink, az ükszüleink, a dédszüleink és a nagyszüleink is. Mindnyájan igaz békességben, nagy barátságban és boldogságban - mondta elérzékenyülve a bagoly. 

- Igen, igaz, így történt!- kiáltotta mindenki. 

- Mind tudjátok, sok-sok éve nagy hagyomány nálunk a tojásfestés, az almaszedés és a diószedés. De most egy új hagyomány veszi kezdetét, ez pedig a mesebeli kerek erdő futóversenye!- mondta hangosan, szinte kiáltva, Uhu - és szerényen megjegyzem, hogy ezt én találtam ki- mondta hallkan, elérzékenyülve, de ezt már nem hallotta senki. 

- És most melegítsetek be- szólt a versenyzőkhöz a bagoly. 

- Először végezzetek páros karlendítéseket a magasba, majd vissza - ezt megcsinálták a versenyzők. 

- Most malomkörzés előre és hátra, majd lábemelés és helybenfutás - ezt is megcsinálták. 

- Most pedig álljatok a STARTVONALHOZ, a feladat a kerek erdő végigfutása és visszatérés a CÉLBA- mondta hangsúlyozva Uhu. 

- Mindenki megértette? - kérdezte kedvesen.

- Igen! - kiáltották egyszerre a versenyzők. 

- Figyeljetek! Amikor azt mondom ,Rajt', akkor elkezdhettek futni - mondta Uhu nagy komolysággal. 

- Vigyázz! Kész! Rajt!- kiáltotta és erre mindannyian tüstént elkezdtek futni. 

Eleinte mindnyájan egyformán futottak. Szép, egyenletesen emelték a lábaikat. 

Majd kicsit később elkezdett elfáradni Brumi úr és Tüsi. Néha meg is álltak, így lemaradtak. Lassan kocogtak szomorúan a többiek után. 

Mogyi sokáig bírta. Azonban a mókusok csak rövidtávon tudnak gyorsan futni, ezért ő is szép lassan lemaradt. 

Egyedül futott most már tovább Tappancs, aki mivel nem fordult hátra, hogy vajon mi lehet a többiekkel, így nem tudhatta, hogy már csak ő fut. Futott csak futott a kicsi nyúl, míg egyszerre csak meglátta a távolban azt a feliratot, hogy CÉL. Nagyon megörült, nagyot dobbant a szíve és gyorsabban kezdett futni. Azonban hirtelen azt kezdi érezni, hogy talán egyedül fut, ezért lelassította lépteit és egy pillanatra meg is állt. Hátranézett és mit látott kedves gyerekek? Semmit.    Igen, senkit nem látott futni, nem látta a társait. Erre elszomorodott, pedig a többiek a célban már azt kiabálták, hogy: 

- Tappancs, Tappancs, gyere! Mindjárt te győzöl!

De Tappancs nem mozdult, csak állt és állt, mintha várna valamire. És egyszerre csak rájött, hogy miért szomorú: azért kedves gyerekek, mert egyedül van, nincsenek itt a társai és egyedül nem jó győzni! Egyedül nem jó semmit sem csinálni, mindig barátok közt, együtt-közösen a legjobb. Erre jött rá szívében a kicsi nyúl és máris tudta, hogy mit kell tennie: megvárta a többieket és együtt értek a célba. 

Ott óriási ünnepség keretében a győzelmi dobogóra állították a négy győztest. Tappancs, mivel hősiesen lemondott az első helyezésről, ezért a győzelmi koszorút mind megkapta a négy jó barát és az arany-nyúlcipőt pedig a kicsi nyúl kapta meg az ügyességéért. Ezután nagy boldogan elfogyasztották a pogácsákat, még egy morzsa sem maradt; tábortüzet gyújtottak és hajnalig ünnepelték a kis hősöket. 

Így ért véget a mesebeli kerek erdő első futóversenye. 

A tanulság, hogy az önzés nem vezet sehova, csak a szeretet a fontos. 


Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések