Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Anthony Hopkins főszereplésével érkezik a brit Schindler történetét bemutató film


Február közepén érkezik a hazai mozikba James Hawes Egy élet című életrajzi drámája, amely a brit Schindlerként ismert Sir Nicholas Winton történetét dolgozza fel. A film főszerepét a kétszeres Oscar-díjas Anthony Hopkins alakítja.


Sir Nicholas Winton fiatal tőzsdei alkuszként a második világháborút megelőző hónapok folyamán több száz zsidó gyermek életét mentette meg. Miután 1938-ban Csehszlovákiában járt, és látta a németek elől menekülők táborait, mentőakciókat szervezett Londonból, amelyeknek köszönhetően kilenc hónap alatt 669 zsidó gyereket juttatott Prágából Londonba a brit kormány engedélyével.

A humanitárius tettei elismeréseként 2003-ban lovagi rangra emelt Sir Nicholas maga nem beszélt hősies cselekedetéről, így a mentőakciók története évtizedekig alig volt ismert. A férfit élete során sokáig kísértette annak a gondolata, hogy nem tudott még több embernek segíteni.



Történetét ötven évvel később a felesége hozta nyilvánosságra. A férfit ezt követően meghívták a BBC egyik népszerű vasárnapi műsorába is, ahol a közönség soraiban jelen voltak néhányan azok közül, akik Sir Nicholas mentőakcióinak köszönhették megmenekülésüket a náci üldöztetés elől. A megindító találkozásról készült felvételt azóta tízmilliók látták az interneten, a brit Schindler története pedig új generációk számára vált ismertté.

A James Hawes által rendezett filmben a főszereplőt alakító kétszeres Oscar-díjas Anthony Hopkins mellett olyan színészeket láthatunk, mint Johnny Flynn, Lena Olin, Romola Garai, Jonathan Pryce és Helena Bonham Carter. Az Egy élet február 15-től lesz látható a hazai mozikban a Fórum Hungary forgalmazásában.

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések