Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Székely Lilla: A legszebb szín


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi város. A városnak csak egy boltja volt, de itt mindent lehetett kapni. Volt ott tej, kenyér, képeslap, könyvek és egyetlen doboz színes ceruza. A dobozban volt egy piros, egy zöld, egy kék és egy fekete ceruza. Mivel nem volt semmi dolguk, beszélgettek.

– Velem majd gyönyörű szívecskéket fognak rajzolni, hiszen én vagyok a legszebb! – mondta a piros.

– Tévedsz, a zöld ezerszer szebb! Velem sokkal több dolgot lehet rajzolni. Fákat, füvet. És be kell látnod, hogy a fű és a fák sokkal szebbek, mint egy szívecske. – mondta a zöld.

– Már megbocsátsatok, de mindenki tudja, hogy a víz, az ég és a tenger a három legszebb dolog a világon. De természetesen csak azért, mert kékre festették őket. Velem is tengereket és eget fognak rajzolni – válaszolt a kék.

Egy kicsit azért mindegyikük félt, hogy talán a másiknak igaza van, ezért megkérdezték a fekete ceruzát:

– Te mihez értesz? A kormon kívül nem sok fekete dolgot ismerünk, és a korom nem valami szép.

Mivel a fekete ceruza szerény volt és bátortalan, nem felelt, ezért a többiek kinevették. Mindig így történt, ha nem tudták eldönteni, hogy melyikük szebb, vagy okosabb. Megkérdezték a fekete ceruzát, aki sosem kérkedett, és kinevették.

Így teltek a napjaik a pici ceruzás-dobozban.

Volt a tetején egy apró nyílás, az emberek ott láthatták, hogy milyen színű rajzeszközök vannak a dobozban. Ők pedig onnan kémlelhették a külvilágot. Persze az apró világuk csak a bolt egyik polcsora volt, nem láthattak tovább. Ezért is várták, hogy végre valaki megvegye őket. Ez volt az egyetlen esélyük, hogy világot lássanak.

Teltek múltak a napok és semmi nem változott. Egyszer aztán egy néni tévedt a boltba, és megpillantotta a dobozkát. Nagyon megörült, mert otthon négy unokája várta, és a dobozban pont négy ceruza volt.

Betette hát a dobozt a kosarába és hazavitte a gyerekeknek. A ceruzák nagyon örültek, mert nem tudták ugyan, hogy hova vezet útjuk, de tudták, hogy új dolgokat fognak látni.

Már a piros kosár belseje is új volt számukra. A ceruzák sajnos nem sokat láttak az útból, mert a néni jó mélyre süllyesztette őket, nehogy elvesszenek. A szatyorban még volt sok egyéb, főleg ennivaló. A ceruzák találgatták, hogy vajon mi micsoda, mert az ő polcsoruk a tisztítószerekre nézett. Sose láttak még kenyeret, tejet. Hallották ugyan, hogy az emberek ilyeneket esznek, de nem tudták, hogy melyik melyik. Egész úton játszottak, találgatták, hogy ki kicsoda.

A bolt nem volt messze a néni otthonától, úgyhogy a játéknak hamar vége szakadt. Az ennivaló a helyére került, a ceruzákat pedig a néni odaadta a gyermekeknek.

A legkisebb kapta a pirosat. Nagyon örült az ajándéknak, bár nem sokat tudott vele kezdeni, hiszen még csak másfél éves volt. Megrágcsálta, és amikor rájött, hogy nem finom, eldobta.

A zöldet a hároméves kislány kapta. Vele sem fákat rajzoltak, mert a kislány még csak vonalakat meg köröket tudott rajzolni. Egészen addig rajzolt vele, amíg ki nem törött a hegye. Azután a szemétbe dobta és visszament a többi játékához.

A kéket egy tízéves kisfiú kapta, de ő túl lányos dolognak tartotta a rajzolást, úgyhogy ez a ceruza is a szemétbe került.

Már csak a fekete ceruza maradt. Ezt a legnagyobb gyermek kapta, egy 12 éves lány. Gyönyörűen tudott rajzolni. Rajzolt szívecskéket, fákat, tengereket, pillangókat, mindent, amit csak el lehet képzelni. És amikor kitörött a hegye, kihegyezte a ceruzát és folytatta a rajzolást. Mikor már csak pár centis csonk maradt a ceruzából, a lány kirakta a képei mellé a polcra, mert a ceruza érdemének is érezte a gyönyörű rajzokat. Szerinte ez volt a legszebb szín, hiszen képzeletünkkel ebből is tudunk tengert elővarázsolni.

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések