Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

A Margitszigeten lép fel az idén negyvenöt éves Karthago


Az idén 45 éves Karthago együttes a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ad koncertet június 15-én.

"Természetesen eljátsszuk valamennyi slágerünket, köztük lesz a Requiem; az Apáink útján; a Keleti éj; vagy A fények, a hangok, az árnyak. Biztos, hogy műsorra tűzzük kedvenc Máté Péter-feldolgozásunkat, a mindig aktuális Hazám című dalt. Néhány szám pedig teljesen más köntösben fog elhangzani" - idézte Szigeti Ferenc zenekarvezetőt a szervezők által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény.

A Karthago 1979 tavaszán alakult Szigeti Ferenc gitáros, dalszerző vezetésével. Mellette Gidófalvy Attila (billentyűs hangszerek, vokál), Takáts Tamás (ének), Kiss Zoltán Zéro (basszusgitár, vokál) és Kocsándi Miklós (dob, vokál) szerepel a formációban. Az első lemez, az 1981-ben megjelent Karthago 170 ezer példányban fogyott, és sikerdalok szerepelnek rajta, mint Az áruló, a Lépd át a múltat!, az Apáink útján vagy A pénz.

A hangzás különlegességét kemény rockzenei alapok mellett elsősorban a cizellált hangszerelés és az ötszólamú vokál jelentette. A zenekar dallamos hardrock zenéje, amely az amerikai west coast hangzáshoz volt hasonló, a külföld érdeklődését is felkeltette: a Karthagót elhívták Ausztriába, az 1983-as villach-i táncdalfesztiválra, ahol a Requiem című számmal megnyerték a nagydíjat. Az előadás nagyzenekari hangszerelését Máté Péter készítette nekik. További kapcsolódás az énekeshez, hogy a Karthago 2021-ben megkapta a Máté Péter-díjat.



Az osztrák OK Musica/Teldec kiadó két angol nyelvű nagylemezünket is megjelentette Ausztriában, Németországban, Svájcban és a Benelux-államokban, a Requiem című első lemez aranylemez lett Ausztriában. A Karthago turnézott is külföldön jó néhány világsztárral, többek között az Opusszal, amely a Life Is Life című dallal világhírű lett.

Újabb két hazai stúdióalbum (Ezredforduló - 1982; Senkiföldjén - 1984) után a csapat 1985-ben beszüntette működését, és csak öt évvel később állt újra össze a Petőfi Csarnok kérésére egy fellépésre. A váratlanul nagy siker, a telt ház és a tévéfelvétel meghozta a folytatást, azóta folyamatosan koncerteznek, járják az országot és a környező magyarlakta területeket, változatlan felállásban.

2004-ben egy új lemez is született ValóságRock! címmel, régi és új számokkal vegyesen. Ezt azóta az Időtörés (2009), az Együtt 40 éve!!! (2019), végül a Máté Péter In Rock! (2022) követte.

A Karthago 45 koncert esőnapja a Margitszigeti Színházban június 16.

Forrás: MTI / Fotó: Somogyi Hírlap - Lang Róbert

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések