Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját


Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját pénteken: a B. Nagy László-díjat Moldovai Katalin filmje, az Elfogy a levegő nyerte el, a legjobb rendezés díját Szabó Mátyásnak ítélték a Látom, amit látsz című filmért. Az Életmű-díjat Schulze Éva forgatókönyvíró, producer kapta.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Film- és Tévékritikus Szakosztályának és a Magyar Filmművészek Szövetsége Filmkritikus Szakosztályának díjait az idén 61. alkalommal adták át pénteken Budapesten a Vörösmarty utcai Sajtóházban – közölte a MÚOSZ az MTI-vel.

A megjelenteket Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke köszöntötte, ezt követően Báron György, a MÚOSZ Film- és Tévékritikus Szakosztályának elnöke tartott bevezetőt, majd Gyenge Zsolt filmkritikus, a szakosztály tagja, a MOME oktatója értékelte a 2023-as évet.

A díjakat Báron György, valamint Gyürke Kata és Vincze Teréz filmkritikusok, a szakosztály vezetőségi tagjai adták át.

Az idén második alkalommal adták át az Eurora Kulturális Alapítvány által alapított Árvai Jolán-díjat, amelyet Petrányi Viktória producer, dramaturg, forgatókönyvíró vett át. Az Árvai Jolán (1947-2001) Balázs Béla-díjas szerkesztő-riporter, a Fiatal Művészek Stúdiójának (FMS) alapító vezetője és producere emlékére létrehozott díjat Szabó Gábor operatőr, az Árvai Jolán Emlékbizottság tagja adta át.

A Magyar Filmkritikusok Díja legjobb animációs filmnek járó elismerését a 27 című film nyerte el (rendező: Buda Anna Flóra).

A legjobb dokumentumfilm díját a Túl közel (rendező: Püsök Botond) és a Falling (rendező: Gyimesi Anna) című film kapta. A legjobb kisjátékfilm díját a Mária Terézia szül című filmnek ítélték oda (rendező: Cibulya Nikol).

A legjobb női főszereplő díját Krasznahorkai Ágnes kapta az Elfogy a levegő című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb női epizódalakítás díját Hatházi Rebeka vette át a Magyarázat mindenre című filmben való játékáért.

A legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést Hajduk Károly nyerte el a Mesterjátszma című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb férfi epizódalakítás díját Kálid Artúr vette át az Éger és A másik érintése című filmekben való játékáért.

Operatőri díjat vehetett át M. Deák Kristóf a Látom, amit látsz és a Cicaverzum című film fényképezéséért.

A legjobb forgatókönyv díját Reisz Gábor és Schulze Éva kapta a Magyarázat mindenre című filmért.

Különdíjat nyert el a Budapest siló (rendező: Paczolay Zsófia) és a Műanyag égbolt című film (rendező: Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta).

A legjobb rendezés díját Szabó Mátyás a Látom, amit látsz című filmért Muhi Andrástól, a Magyar Filmművészek Szövetségének elnökétől vehette át.

A filmkritikusok B. Nagy László-díját az Elfogy a levegő című film kapta (rendező: Moldovai Katalin).

A fiatalon, 46 éves korában, 1973-ban elhunyt filmkritikus, újságíró, dramaturg, műfordító nevét viselő díjat 1991 óta osztják ki, első ízben Grunwalsky Ferenc Kicsi, de nagyon erős című filmjét jutalmazták vele.

Schulze Éva dramaturg, forgatókönyvíró, producer sok évtizedes kimagasló művészi munkáját ismerték el a magyar filmkritikusok Életmű-díjával. A híressé vált Simó-osztály tagjainak filmjeiből összevágott részleteket tartalmazó bejátszással köszöntötték Schulze Évát, aki elmondta, hogy 60 éve dolgozik a szakmában, és szinte csak szakmai díjakat kapott, amelyek számára sokkal értékesebbek, mint bármilyen hivatalos elismerés – olvasható a MÚOSZ honlapján.

Forrás: MTI / Fotó: youtube.com - részlet az Elfogy a levegő című filmből

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések