Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Cs. Varga István: Szakrális dimenzió a Gárdonyi-művekben


Az állampárti ideológiát felváltó posztmodernség számára a szakrális irodalmi értékek mellékesek. A szekuláris „korszellem” keresztény örökségünket deszakralizálja. Az embert és világát megfosztja hitbeli, vallási, spirituális lételemétől. A Bibliát tudománytalan mesebeszédnek tartja. A János vitézben, Az ember tragédiájában, sőt a Himnuszban jelenlévő Istent is csupán irodalmi jelenségnek tekinti – elemez Cs. Varga István. 

Írásom a választott témakör nagysága, sokrétűsége miatt csupán néhány Gárdonyi-mű tömör, értékkereső és értékfelmutató, hiányos és vázlatos antológiája lehet.

1945 után a művészetek állampárti, politikai és ideológiai minősítésének mércéje a pártosság, forradalmiság és népiség volt. 1957-től a ’90-es évekig a kultúrpolitikai hatalmi játszma hármas alapelve: Támogat, Tűr és Tilt. A magyar művészetet, benne az irodalom akadémiai és egyetemi kánonja megfosztotta lelkiségétől, szakrális/spirituális és erkölcsi értékeitől. 1948-tól 1956-ig több Gárdonyi-mű is tiltólistára került. Az Egri csillagokat ifjúsági irodalomnak deklarálták, kiadásait manipulálták, deszakralizálták.

Gopcsa László Gárdonyi-könyvét is indexre tették, amelyben ezt írja: „Fennkölt gondolkodású, emberszerető, bölcselő író: a magyar irodalom egyik klasszikusa. Írásmódja nem rokon sem Jókai Mór, sem Mikszáth Kálmán, sem Herczeg Ferenc stílusával; egészen másképp ír, mint bárki a koráig föllépő elbeszélők és színműírók közül. Munkáiból mélabús költőiség árad, hangulata és bája van minden írásának, eredeti zenéje prózájának. Társtalan író volt, magános fa kartársai között. Szellemének gyökerei a magyarság ezeréves földjéből táplálkoztak, őserejű művészetét nem rontotta meg semmi idegenszerűség.”

Az állampárti ideológiát felváltó posztmodernség számára a szakrális irodalmi értékek mellékesek. A szekuláris „korszellem” keresztény örökségünket deszakralizálja. Az embert és világát megfosztja hitbeli, vallási, spirituális lételemétől. A Bibliát tudománytalan mesebeszédnek tartja. A János vitézben, Az ember tragédiájában, sőt a Himnuszban jelenlévő Istent is csupán irodalmi jelenségnek tekinti.

A Gárdonyi-művekben a Szép, a Jó, az Igaz a szakralitásból fakad, és a Teremtőre mutat. Ottlik Géza szerint: „Ha műveinkben nincs benne Jézus, akkor semmi sincs benne” – „nem néven nevezve kell benne jelen lennie, hanem valóságosan. Ha (…) másként nem, hát, mint szomjúság, halhatatlan vágy, a szarvas kívánkozása a szép hűvös patakra…” (Zsolt 42,2) Vas István tanúságtétele: „Jézus élete a legnagyobb dolog, ami az emberiséggel történt. (...) mindennek, ami személyiség, Jézus személye ad értelmet, jogosultságot, reményt. Én azért lehetek én, mert Jézus Ő volt. Élni azért nem szégyen az embernek, mert Jézus élt. És szenvedni csak azért nem gyalázat, mert Krisztus kínhalált halt.”

A szakrális/spirituális világot az Istenhez tartozó lelki szóval fejezzük ki. Gárdonyi intelme: „Mikor híres ember arcképét nézzük, azt akarjuk látni, ami láthatatlan: a lelkét.” Ezért fontosak az alapkérdések és válaszok: 1/ Az író hogyan viszonyul a tradícióhoz? – Igenli vagy tagadja a hagyományt? Gárdonyi nemcsak őrizte, ápolta, hanem éltette is a nemzeti tradíciót! 2/ Elismeri-e az áteredő/eredendő bűnt és következményeit? 3/ Mi a legfőbb célja? Milyen az emberképe? Miben látja az ember méltóságát? Hiszi-e, hogy a Teremtő az embert saját képére és hasonlatosságára alkotta? Méltósága ezért szent és sérthetetlen. Gárdonyi emberképe: „Agyagedénybe zárt Isten-sugár”. A hős, a szent és a szörnyeteg hármas típusából különösen az első kettőt szerette ábrázolni.

18. születésnapján megnevezte életideáljait, köztük a Jézus-eszményt. 19 éves kántortanító Devecserben, amikor megírja a „Fel nagy örömre” című, karácsonyi népénekének a szövegét és dallamát is. Benne a Föl a szívvel – Sursum corda öröme zeng. Az Offertóriumra (felajánlásra) szerzett Karácsonyi ének költőisége, dallama is megragadóan szép: „Mily ragyogó fény árad az éjben! / Betlehem úszik fény özönében. / Égi csodának nyílt meg az ég! / Szent örömöt zeng angyali nép: / Megszületett a Jézus!”

Az Álmodozó szerelem fülszövegében írja Keller Péter: „Gárdonyi tanítósága kezdetén átélt személyes élményeire épülő példabeszéd a lelki tökéletesedésről.” A lényegét az beérkezett író később a Titkosnaplóban így foglalja össze: „A szeretet mértéke: mennyit képes valaki valakiért szenvedni.” A hit, a szeretet/szerelem lelkiereje titok. Az ifjú tanító szerelmi kapcsolataiból rendre tovaszállt a „boldogság kék madara”. Gárdonyinál az ellentézisekben az egyes történetek pozitív kicsengésűvé válnak: „Ilona az Istent imádta. Sándor a lánykát.” Sándor megszökteti Ilonát, elvonulnak a rengetegbe. (...) Gyerekük születik, de meghal. Sándor szerzetes lesz, majd kilép a rendből, majd megnősül, csalódik, felszarvazzák, amiért gyilkolni akar. Amikor azonban újra találkozik Ilonával, együtt térdelnek le gyerekük sírhalmához. Közös imádsággal kiesdik a kiengesztelődés kegyelmét: „Sándor Ilonával állt az oltár elé. A pap megáldja szerelmüket.”

Szakrális magaslati pont látványszinten és „misztériumos látásmód” szerint is: a szentmise: „Ha valami szépet, lélekemelőt akarsz látni, menj el egy vasárnapon a falusi templomba, s amit ott szemlélsz, amit ott hallasz és érzel, felülmúlja képzeletedet, üdítőleg hat lelkedre, s egy kedves emlékkel gazdagít.” (...) „Sándor meghatottan engedte át magát a vallásos ténykedés eme hatásának, s égi érzelmekben ringatózva szemlélt és hallgatott.”

A másik szakrális csúcspont: a Miatyánk-textusának értelmezése: „Tudjátok-e, mi a lélek szárnya? A miatyánk. (...) Háromszázmillió ember rebegi el mindennap e gyönyörű költeményt, melyet tizenkilenc századdal ezelőtt alkotott az istenlelkű szerző. (...) Ebben az egyszerű, rövid miatyánkban (...) több gondolatremek van, mint a világ összes költőinek műveiben; több bölcsesség, mint az ó- és újkor minden filozófusának koponyájában”. A kulcskérés: „»Bocsásd meg a mi bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétetteknek.« Rettenetes ítélet a haragvóknak, átok azokra, akiknek bosszú forr szívükben, mert ezzel önmagát ítéli el az imádkozó; magára idézi az Isten büntető kezét; annyi, mintha átkot mondana önfejére.”

Gárdonyi megjárta a cogito ergo sum és a doleo ergo sum, vagyis a ráció és a doleo, a testi-lelki szenvedés (mysterium passionis) mélységeit. Megszenvedett, megküzdött hitéért. Egerben irodalmi végvárat, alkotóműhelyt teremtett, szellemi kilátót épített. Csendjében újjászületett hite, helyreállt életének értékrendje. Hitte és vallotta: az emberi szellem a forrása minden művészi alkotásnak és találmánynak. Tanúságtevő gondolatait az ars sacra szellemében számos novellában, regényben fürkészhetjük.

Ravasz László: „Ő az első magyar szépíró, a ki a hitét (…) beleviszi az irodalomba. (…) Sok mindenben kételkedett, sok mindenből kiábrándult, de az, hogy Isten él, a Gyermek Jézus aranyvesszeje királyi pálca, amellyel sorsok, szívek felett parancsol, a Boldogasszony szent, égi szomorúságából meghallgatott imádságok nőnek, mint májusi esőből a gyöngyvirágok: mindez sohasem volt kétséges vagy homályos előtte.”

Sík Sándor távlatos és hiteles megállapítása: „...vátesznek, a lélek papjának, emberek útmutatójának érezte magát. (…) a betlehemi csillagot érezte céhe címerének, és hittel vallja, hogy csak az a jó könyv, amely tanítója a nemzetnek. (…) prédikációs könyvlapjaival és tiszta költészetével: impozáns erővel hirdeti a lélek szuverénitását, a halhatatlanság hitét, a szeretet evangéliumát.”

Gárdonyi történelmi regényeiről írja: „Az Isten rabjai nekem a legszebb regényem. Az Egri csillagok a legjobb regényem. És A láthatatlan ember a legkedvesebb regényem.”

Az Egri csillagok ember-, jellem- és virtusnevelő, nemzettudat-építő opus magnum. „Emberségről példát, vitézségről formát” regénypéldázat. Nyitánya tüneményes, édeni pillanat földi mása: „A patakban két gyermek fürdik; egy fiú meg egy leány. Nem illik tán, hogy együtt fürödnek, de ők ezt nem tudják: a fiú alig hét esztendős; a leány két évvel fiatalabb. Az erdőben jártak, patakra találtak. A nap tüzesen sütött. A víz is tetszett nekik.”

A regény zárása fenséges: „Mind a két anya kitárt karokkal röppent a maga gyermekéhez. Az egyik azt kiáltotta: – Szelim! A másik azt kiáltotta: – Jancsikám!

S letérdeltek a gyermekükhöz. Ölelték, csókolták. S amint a két asszony, ott térdelt egymással szemben, egyszercsak összepillantottak, s kezet nyújtottak egymásnak.”

A békejobb a kiengesztelődés, a nemes lelkűség jele. A magyar és a török gyerek az élet záloga: a jövő reménye. Katartikus szabadulás-érzés, félelem, szánalom, megnyugvás szimbiózisa jön létre bájos és fenséges dimenzióban. A két anya egy magasabb erkölcsi lélekállapotba emelkedik. Az erkölcs (ἠθικός, ethikosz) a szokásból (ἔθος/éthosz) Katarzis: testi és lélektani ’megtisztulás’. A szánalom, részvét/együttérzés, félelem és borzongás (eleos és phobos) a világgal való megbékéléshez, lelki harmóniához vezet. Az élet hite, szentsége szakrális értelmi és érzelmi szempontból is bűvkört varázsol a jelenet köré. Deus caritas est. (Isten a szeretet.) „Az Élet él és élni akar...” (Ady Endre: Intés az őrzőkhöz) A végeredmény nem hepiend, hanem lélektisztító katarzis.

A Gárdonyi-művekben emberség és magyarság dallama száll a legmagasabbra. Sárközi személyében az Egri csillagokban is szerepel rokonszenves cigányhős. Gárdonyi szeretetteljes humorral ábrázolja, még a félelmét, dilemmázását is. A lényeg tetteiben van: hathatósan segíti Dobót, a várvédőket Hegedűs és társai árulásának leleplezésében.

A Jancsi dádé katartikus szépségű, karácsonyi novella: unikális roma-sorstükör. Emberség, magyarság, a szenvedőkkel való együttérzés csodálatos hitvallása a Teremtő végtelen, irgalmas szeretetéről. Irodalmunkban, de a világirodalom is, Fielding, Scott, Puskin, Hugo, Baudelaire, Lenau, Gorkij..., Márquez stb. romatémájú művei közt is egyedülállóan szép és igaz történet.

Keller Péter A láthatatlan ember és az Ida regénye között is szoros eszmei rokonságot lát: „az Ida regénye előszava néhány mondatban a regény történése mögötti eszmére, történetre hívja fel az olvasó figyelmét. Azt üzeni, hogy merjük vállalni a sorsunkat, merjünk jónak lenni, merjünk Jézus-követő emberként élni, ne féljünk, nem vagyunk egyedül, a leglehetetlenebb helyzetben, helyzetekben is velünk van az Isten, az Ő láthatatlan keze vezet minket.(...) A láthatatlan emberrel egy időben születhetett a láthatatlan kéz gondolata, hogy Dsidsia Zéta vállát érintő keze annak a LÁTHATATLAN EMBERNEK a keze, aki Dsidsia által nevezte néven és vezette új világba Zétát! (...) A regény műfaja az író szándéka szerint gyónás, de mondhatnánk úgy is: bölcsességről, (...) az efezusi levél alapján az életvezetésről szóló lelki tükör: »…ti, okos emberek, engeditek, hogy a balgák megnyerjenek benneteket. Eltűritek, ha valaki szolgává alacsonyít benneteket, ha kifoszt, ha kihasznál, ha fölétek kerekedik, ha arcul üt.«” (2Kor 11, 20-21)

Az öreg tekintetes (1905) Dosztojevszkij-mélységű igazság és jézusi irgalmasság példázatregénye. Gárdonyi hitte és vallotta: „Az igazság békét teremt” (Iz 32,17) A Mammon-hitű lélekrombolásra, emberség és magyarság sorskérdéseire is rávilágít. Hőse Csurgó Károly, özvegy, idős, vidéki földbirtokos, atillában járó tekintetes úr. A fővárosba a lányához költözik, akinek orvos a férje. A főváros csillogása mögött megtapasztalja a szellemi-lelki otthontalanságot, az idősek, betegek, elesettek, szegények iránti közönyt. Létének, fővárosi életének tere beszűkül a segítő szeretet (caritas), a gondoskodás, irgalmas szívűség hiánya miatt. veje szerencsejátékon eljátssza a Csurgó-birtok árát. Az öreg tekintetes végül visszaadja lelkét Teremtőjének. Ez a remekmű óriási, jövőbe látó intelem. Jogos kérdés: lesz-e annyi idősek otthona, elfekvő kórház és főképpen ápoló kéz, amennyire már most, és a jövőben szükség lesz?

Gárdonyi szavain átsüt a szolidaritás és a pedagógus hit: az ember többre tanítható és jobbá nevelhető. A Kezdő tanítónak című vers a bájos esztétikai minőség mintapéldája: „Mikor először lépsz az iskolába, / Legyen arcodon Jézus nyájassága: szólítsd köréd a kisgyermeket, / és simogasd meg kezecskéjüket. // S ha látsz közöttük rútat, rongyosat, / gyermeki arccal búbánatosat, / ismerd meg benn a korán szenvedőt, / s öleld magadhoz, és csókold meg őt.” Az író gondolkodása parainézis-szerű: „Aki Istenről gondolkodik, imádkozik. Aki alkotásait csodálja, imádkozik. Aki bizalommal néz az égre, imádkozik. És legjobban imádkozunk akkor, mikor Istenre való gondolással segítünk embertársainkon.”

A Mese a lángról verspéldázat: „Csillagos estéken az égen sziporkázó szikrahullást látunk, amint ezüstfényű rajban csillannak elő a kékesen sötét magasságból, s kerengve, oszladozva szállingóznak lefelé... Csakhogy azok nem szikrák, hanem apró, fehér lángok, Isten égi országának lángjai... Minden emberben ott van az a fehér láng, ott legbelül... Mikor meghalunk, a láng megint visszatér oda, ahonnan jött... Az a láng a Lélek...”

Gárdonyit egy napilap gyászhíre is írásra késztette. Naplójában reflektált a tragikus hírre: „1913. július 8. A pozsonyi temetőben egy fiatalembert találtak. Pisztoly hevert mellette. A mellén seb. Mellette egy könyvem, s rajta ceruzával ez a jegyzet: Ez a könyv csaknem visszatartott az öngyilkosságtól…”

A Szunyoghy miatyánkja filozófiai szemléletében következetes tézisregény. Címébe iktatva, közszói értelmében szerepel a „miatyánk”. Szunyoghy Dániel jellemrajza, lélekábrázolása, sorsának társadalmi beágyazottsága nagyszerű. Gárdonyi elhatározta: olyan könyvet fog írni, amely az embereket visszariasztja a halálba meneküléstől, hogy az elkeseredettek félelmei, rémképei ne hajszolják őket a halálba. A Szunyoghy miatyánkja az író elérte célját. Naplójegyzete tanúsítja: „Hogy valóban megerősítettem a könyvemmel sok embert az ingadozásban, a nekem írt levelek bizonyítják.”

Szunyoghy élete pokoljárás. Életét, két házasságának történetét szinte a kívülálló szenvtelenséggel meséli el a detektívnek. Hitvallása („miatyánkja”), hogy az élet forgandó szerencsén alapul: „Új kapcsolatokat kell keresnünk az élettel, barátom. […] Találunk. Mindig találunk. Ha felhős is az ég valameddig, egyszer csak mégis megérkezik a nap megint, s meghozza a maga sugarait.” Szunyoghy életigenlő meglátása szerint az egészséges, szeretetteli élet alapja a racionális életszemlélet. Lényege: „az életben semmit nem szabad túl komolyan venni, csak azt, ami boldoggá tesz.”

Az Isten rabjai (1907) Árpád-házi Szent Margit megszentelődésének a regénye. Margit életszentsége nem érthető a misztikus substitutio (alárendelődés) tana nélkül. Ennek a lényege: a Bárány élete árán váltságdíjat fizetett az emberiségért, elégtételt az összes bűnösért. Ártatlanul és önként szenvedett Margit Magyarországért. Vezeklésének célja: az Ég kiengesztelése. Kolostori élete mögött kísértő rém: a tatárdúlás. Az önfeláldozás és lemondás fenséges tana a második legfőbb parancsból ered: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” „Égi jegyesként” éli meg a szenvedéseket. Víziókban látja Mária, az „Égi Szűz” szépségét. A kis kertészlegény, Jancsi barát személye, aki a Rómeó és Júlia Lőrinc barátjához mérhető karakter.

A regény címadását értelmező párbeszéd lényegére egy dialógus vet fényt. Az embereket „a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik”, és elfojtják az Igét, amely nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az Ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak. (Vö.: Mk 4,1-20)

„Látod – mondta (Szikárdusz) Jancsinak –, ez az ember látszik neked, hogy úr, pedig nem úr. Rab. Testnek rabja.” A kereskedők a pénz rabjai, bársonydolmányos, süveges urak a pompa rabjai... A szerzetesek az Úrnak, a jóságos Istennek a rabjai. Az Isten rabjai (1908), Kodolányi Boldog Margitja (1937), Harsányi Lajos Égi és földi szerelem (1941) hagiografikus regénye is gazdagították irodalmunkat és Szent Margit kultuszát.

Mária-tisztelet zeng az Esti harangszóban: „Szép májusvégi estén egyedül / ülök a kertben. S nézem, mint merül / az égi nap a földi kék homályba, / a hegyek ibolyaszín fátyolába. / A völgyben lenn, már feketül az árnyék. / Elcsöndesül az emberlakta tájék. / Csillag ragyog a Mátra tetején, / A távolból harangszó száll felém: / Üdvözlégy Mária!”

A szakrális dimenzió egyik döntő bizonyítéka a Ne félj! című vers: „Ha ránk is így szakad a fájdalom, / szerettünket látva a gyászpadon, / s kiáltjuk: nincs már aki segítsen! / Törjön át Jézus szava a bús csenden: Ne félj, csak higgy!”

Az Útra-készülésben a halál kérdésére a költő és gondolkodó Gárdonyi találó választ ad: „Beteg vagyok. Talán meg is halok. / Künn csöndes téli éj van. A kályha morog. / Jégfátyol fehérlik az ablakomon. / Imádkozom. // Miatyánk Isten, Mindeneknek Atyja, / kihez hajlunk, mint fű a Nap felé, / az én szívem kétség nem szorongatja, / midőn indulok végórám elé: / a halál nékem nem fekete börtön, (...) egy ajtó bezárul itt lenn a földön, / s egy ajtó kinyílik ott fenn az égen, – / ez a halál.” Tündéri a verszárás: „S ha jő az éj s én újra visszatérek, / egynéhány szál gyöngyvirágot letépek, / és felviszem a csillagfényes égbe. /Megkeresem a Jézus anyját véle. / A Jézus anyját, kinek képei / oly búsak lenn és olyan szenvedők! / Hadd lássam egyszer mosolyogni őt!”

A Ha meghalok című verse is költői tanúságtétel: „Ne nézzetek rám borzalommal, / ha meghalok: / az a halott a koporsóban nem én vagyok. / Csak hamu az, elomló televény. / A láng eltűnt. A láng, – az voltam én.” A verszárás egy igehely analóg, bibliai inspirációja: „Nézz föl az égre és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket. Majd hozzáfűzte: Ilyen lesz a nemzetséged.” (Ter 15,5) A vers fináléjában a felszólító módú kérésben biztatás rejlik: „... s mikor a szónok a sírnál beszél, / és végül kiált: »Hát Isten veled!« / ne le a sírba integessen nékem, / fölfelé nyújtson búcsúzó kezet!”

A szakralitás szempontjából számos példát találunk Az én falum novellafüzérében. Derűs és komor, tragikus és anekdotikus történeteiben, életképeiben sugárzik Gárdonyi gyermek és kisdiák korának, a hajdani dunántúli néptanítónak embersége, emberismerete, a falusi emberek szolidaritása, hagyomány, hit és vallás iránti tisztelete. Gárdonyi evangéliumi példabeszédeket, álmokat írta újra empatikus, élvezetes stílusában olvasói okulására, a keresztény hit megerősítésére: „Az én aranyom nem a hegyek bányáiból való: az én tömjénem nem Arábia illatfáin termett; az én mirhám nem testi sebeket enyhít. De csak oda viszem, ahova a Napkeleti Három.”

Gárdonyi nemzetben, közös nyelvben, kultúrában, szellemi-lelki sajátosságokban gondolkodott. Az írást nemzetépítő küldetésnek tekintette. Aligha véletlen, hogy az Erkelt ismerő, vele interjút is készítő írónak A láthatatlan ember című regénye a Himnusz „Bendegúznak vére”, az Egri csillagok a „Zászlónk gyakran plántálád...”, az Isten rabjai a „Hajh, de bűneink miatt...” legszentebb nemzeti imádságunk sorait asszociálja. A magyar nyelvet a magyar észjárás szerint akarta megtartani a magyartalanságok ellenében. A nyelv a kultúra alapja: „Minden nemzetnek főkincse a nyelve. Bármit elveszthet, visszaszerezheti, de ha a nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé.” „A nyelv is változik idők haladtában, mint ahogy a nemzet is változik. De a nemzet lelke nem változik, hát a nyelvnek a lelke se változhatik. A nemzet lelke, meg a nyelv lelke egy. Aki hibásan beszéli a nyelvet, a lélek ellen vét.” „A nemzet ereje a nemzetnek a műveltsége” gondolata összecseng Széchenyiével: a nemzet ereje szellemi öntudatában, lelki erejében, „a kiművelt emberfők sokaságában” és gazdasági tehetősségében rejlik.

Herder és Goethe óta a nemzetfogalom számos értelmezése ismert. Renan szerint „A nemzet: lélek, szellemi princípium.” Babits hangsúlyozza, a nemzet lelki közösség: „Egy nyelv, mely gondolkodásunkat hasonlóvá tette; ugyanazon mesék, (…) ugyanazon történet, melyet tanultunk (...) Az egész múlt, jelenig gazdagodva, úgy, amint lelkünkbe fölgyülemlett.” Konklúziója: „Nemzet: a kultúra”. József Attila meghatározása: „A nemzet: közös ihlet.” Németh László szerint a nemzet legfőbb sorskérdése: a megmaradás. Ezért az író-gondolkodó legfőbb célkitűzése az „emelkedő nemzet”, amely közös vállalkozás.

Gárdonyi Egerben házat, kertet, majd szőlőbirtokot vásárolt. Saját szőlője és bora volt. Az arra érdemes vendégeit szeretettel fogadta, saját „piros borával” kínálta. Igazi egri tulajdonosi polgár lett (Besitzbürgertum). Sokáig csak Tisztelt Cím volt, még akkor is, amikor tiszteleti, majd rendes tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. A tekintetes úr titulust csak akkor kapta meg, amikor szőlőbirtokot és tanyát vásárolt az Egerrel szomszédos ostorosi határban, a Savóskúti dűlőben. Égre nyíló írói műhelyt épített, szellemi kilátót teremtett. Nemzetének szabadon szolgáló írója, a műveltség önállósult, egri polgára lett. (Bildungsbürgertum)

Erkölcsi értékrendjét emberség és magyarság, tanítói és újságírói hivatás, sokrétű érdeklődés határozta meg. Tordai Ányos: „Akik ismerték Gárdonyi Gézát, elmondhatják (az életelvekről): állta fogadását az utolsó leheletig.” „… az életmódjában egyszerű, a társaságban szerény, egész valójában csöndes és békés írót szerette és becsülte mindegyik pályatárs.” „Örömmel kell azt hirdetnünk, hogy alig van Isten-hívőbb, Krisztus-szeretőbb, Mária-tisztelőbb, másvilágban-bizakodóbb, tisztább tollú és erkölcsösebb írónk Gárdonyinál.” „Nemcsak nyelvében és írásaiban, lelkében és érzésében is magyar volt...”

Az 2013-as jubileumi emlékévben megélénkült a Gárdonyi-kutatás, könyvkiadás. A kutatók egy új, teljesebb, árnyaltabb és hitelesebb, tényekre építő, téves állításokat, koholmányokat, megbélyegzéseket cáfoló Gárdonyi-kép kialakításáért munkálkodtak. Fény derült az életmű számos, homályban hagyott értékére.

A szőlősgyöröki Göre Gábor konferenciák előadói Gárdonyit a Somogyi Irodalmi Panteonban elhelyezték Csokonai és Berzsenyi mellé. Tanulmányaik válogatását Keller Péter saját kiadásában jelentette meg

Gárdonyi „bibliás” ember volt. Életművére is érvényes a zsoltáros szava: „Minden forrásom belőled fakad.” (Zsolt 87, 7) Az Írás a Bibliába hitvallás: a Szentírás „a könyvek könyve (…) Isten szíve dobog benne.” Világirodalmi horizonton tájékozódott. Anyanyelvén kívül német, latin, olasz, spanyol, francia és török nyelven is gyűjtötte műveinek forrásanyagát. A számra fontosa műveket eredetiben szerette olvasni. Ifjúkorában Cervantes Don Quijote című művét, Az elmés nemes Don Quijote de La Manchát, a világ egyik legismertebb regényét olvasta, buzgalommal tanulmányozta. Számára Don Quijote lovag, Sancho Pansa, a hűséges csatlós: emblematikus típus.

Az Isteni színjáték Pokol fejezetét magyarra fordította. Pokol-körkép vállalkozását százezren nézték meg. Kertjében Dante-dombormű állt. Dolgozószobájában Arisztotelész portréja, Jókai arcképe, íróasztalán Shakespeare szobra látható. A polcokon olasz, spanyol, német, francia, angol, orosz stb. nyelven klasszikusok könyvei sorakoznak. A 10 ezer példányosra becsült könyveinek 85 %-a II. világháború után még megvolt. Könyvtára ma 48 féle tárgykörből, 32 nyelven megjelent könyveket, folyóiratokat tartalmaz.

Kosztolányi Gárdonyi géniuszát a „bájos” esztétikai kategóriával jellemezte: „Vannak viharos lángelmék, melyek magunkra döbbentenek, vannak hideg lángelmék, melyek a gyémánt ragyogásával tündökölnek élesen és keményen, s vannak prófétáló, útmutató előrehajtó lángelmék is. Gárdonyi Géza más volt és sokkal több volt minekünk. Ő a bájos lángelme volt…” (A Czuczor – Fogarasi szótár szerint: a „bájos” érzékekre különös vonzalommal ható, kedves, kellemes, elragadó jelentésű.)
Könyves számvetésében Gárdonyi felsorolja az általa olvasott, gondolkodására, művészetére nézve fontos könyveket. Konklúziója testamentumérvényű: „Ezek mellett persze, más könyvek is hatottak rám. De olyan könyv, amelyet többször is elolvasok, csak egy van az Újtestamentum. Minden nap olvasok belőle már több húsz événél. Mindig ott van az éjjeli asztalomon. A koporsómban is ez legyen a szívemen.”

Forrás: gondola.hu / Fotó: Gárdonyi Géza - wikipédia
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések