Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Csákvári Katalin: Az élet színpadán


Színésznek születtél erre a földre,
emberszerepet játszani,
a világot jelentő deszkára lépve,
a rivaldafénybe kiállani.

A színház őrült forgatagában
rendező is lehetsz, meg díszletes,
de a plakát tetején nevedet látva,
elhiszed végre, ez most a főszerep.

Remegő térdekkel a kezdésre várva,
felgördül a függöny és vakít a fény,
elcsitul lassan a nézők morajlása,
ott állsz egyedül, megrémít a kép.

E varázslatos pillanatban
minden szempár reád tekint,
hogy siker lesz-e vagy elbukás,
folyton csak ez kínoz, egyre, megint.

Szavakat keresve remeg a hangod,
szemeiddel a súgót kutatod,
magányosan állsz ott, nincs ki kezed fogja,
ezt most egyedül kell megoldanod.

De angyal repül feléd, leül vállaidra,
füledbe súgva egy régi dallamot,
jönnek már a szavak, mondatok is aztán,
jönnek a felkiáltások, a sóhajok.

Mennyi szenvedély már, mennyi tűz és bánat,
mennyi öröm és mennyi fájdalom,
jó lenne egy kicsit megpihenni végre,
a szünet gongjára vársz nagyon.

Öltöző csendjében jó most elmerengni,
a tükörbe nézve két szemed ragyog,
a második felvonást már könnyebben játszod,
jó ismerősök már szavak és mondatok.

Az előadás végén virágeső hull rád,
ott áll körülötted, mind, ki szeret,
látod a rendezőt is, a többi szereplőt is,
látod a súgót is, meg a díszletest.

Óh, mennyien vagytok, felsorolni kéne,
látsz egy versmondót is, meg egy énekest,
látod az igaz jó barátot, az ellent is látod,
és látod mind-mind az összes szerelmedet.

Elkísérnek téged a végső felvonásra,
mosolyogva nézed az ismerősöket,
s lelked végül szemlesütve, földig meghajolva,
köszöni meg szívből az emberszerepet.
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések