Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Kapocsi Annamária: Eső-próba


- Hogy vagy?

- Csak úgy zuhogok...

- Zuhogsz?

- Mint az eső odakint. Jó lenne ha csak eső lennék, és folyamatosan csak úgy szétszórtan elterülhetnék. 

- Mért volna az jó?

- Van valami különös béke ebben, ahogy a földre hull, és beissza a jövő. 

- A talaj issza, és a fű. 

- Pont erre gondoltam. Így van értelme az esésnek, annak pedig nincs, hogy bent esik. Bent csak felgyűlik és végül majd kifolyik - értelmetlenül, lényegtelen. Észre sem vehető. Nem táplál semmit, csak megfojtja azt aki érzi. 

- Állj ki az esőbe, akkor oda hullj. 

- Próbáltam, hiába. Bent esik.

- Öntsd ki, hagyd, hogy a víz elvigye.

- Már nem lehet, túl sok, és nem ismeri fel a víz. Jó lenne esővé válni, megihatna az ég, újra és újra, és szomjoltó lehetnék a szomjúság helyett. Öröme virágnak, tájnak. Így csak fázom, önmagamtól. Engedj hát ki.

- Engedlek. Honnan?

- El, magamtól. Léleksmirgli kellene. 

- Az minek? Még nem tartasz ott.

- Ó, De igen. 

- Attól porrá válik minden, nem tudlak újból összerakni. Oly finommá válsz, mint a gondolatpernye, mikor már elégett, vagy beteljesedett egy-egy gondolat, és feledéssé ég.  Maga lesz a semmi. 

- Az pont jó lesz.

- Nem tudod mit kérsz. 

- De, talán igen. 

- A talán, nem elég. A bizonyosság kell. A bizonyosság arra, hogy el tudsz, nem csak el akarsz felejteni mindent. Mindent ami azzá tesz aki vagy. Nem! Nem ezt akarod. Eső szeretnél lenni, hogy érinthess. Hogy ne csak a földre, de kezekbe, arcra hullj, hogy lesimítsanak, hogy nevető futást hozz, hogy elszaladjanak előled, vagy hogy csodálják amikor színeket festesz napsütéskor.  És érints, érints, Érints... Ezt akarod. Légy hát csak Eső, és majd visszatérsz. Tudom!

- Nem akarok vissza jönni.

- Még nem, de majd... Mikor már azt hiszed mindent elfeledtél, majd akkor. Majd akkor a kezedbe veszed az esőt, és érint, érint és Te tudod, hogy élsz. Előveheted majd a megtörtént dolgokat és már nem törnek, már nem tesznek légüres teret beléd. Már nem kanalaz az űr, és Te elfogadod ajándékát:a fajdalom szépségét. Becsüld csak. Örülj, hogy nem csak átfutottad, hanem élted. De addig légy hát csak eső... Majd meglátod.

S ha újra keresel, hanyatt fekszünk majd a fűben és a tiszta eget nézzük. 

Vagy lehet ha éjjel találsz vissza rám, a csillagok fényeinél majd forralt bort iszunk.

A szét fújt felhőket majd összekócolja a kacagás, és friss illata lesz a levegőnek.  Hát csak ess, zuhanj, hullj. Lélegezz…

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések