Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Kovács-Horváth Patrícia: A varázsfelhő


- Valamikor a nem túl messzi múltba történt velem és a barátaimmal egy elképesztő kaland. Ha kíváncsiak vagytok rá, szívesen elmesélem. A gyerekek persze erre éljenezni és ugrálni kezdtek.

- Igen, igen - legyen szíves Bubo Úr mesélje el -  lelkendezett ugrálva az egyik kis nyuszi, aki szinte éppúgy nézett ki mint régen az én egyik jó barátom, Mályva nyuszi. De hiszen ez nem meglepő, mert Cukorka az ő leánykája volt.

- No jól van, üsse kavics, lássuk csak hol is kezdődött?!

Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Az otthonunk egy csoda szép rét volt, aminek a közepén a mi házunk állt. Egy hatalmas tölgyfa telis tele odúval. Az egyikbe épp szunyókáltam, amikor a szomszéd kiabálni kezdett

- Héj pajtás ki az ágyból hasadra süt a nap!-  tudtam ez nem lehet más, mint a másik legjobb barátom Csibi, a kis süni. Ő mindig valami rosszaságon törte a fejét, ezért is kapta a nevét a csibészségről.

- Hát nem tudják ezek, hogy a baglyok éjszakai állatok? - hallottam a mellettem lévő odú felől, ahogy a nagypapa bosszankodott. Dehogy nem tudják gondoltam magamba. Csakhogy Csibi addig nem tágít a fa mellől, míg ki nem megyek. Így hát megdörzsöltem a szemem és kimentem.

- Jó reggelt Bubo - gyere gyorsan, fel kell keltenünk még Mályvát, hogy befejezhessük a tegnapi játékot.

Rendben -  mondtam, majd bekaptam egy kukacot, amit anyukám hajnalba, hozott haza nekem. Átmentünk a rét másik felére, az üregi nyuszik vackához.

- Csókolom Márti néni. Mályva fent van már? -  kérdezte Csibi izgatottan.

- Igen - válaszolta,

- Csak még felveszi a sapkáját.

Hihetetlen, de Mályva sehova nem megy a sapkája nélkül, van vagy egy tucat neki és imádja mind, hiszen a anyukája szokta neki kötni.

- Jaj siess Mályva, nem bírok már várni. -  mondta mellettem le föl ugrálva Csibi.

- Jól van jövök jövök csak egy pillant - hallatszott a válasz.

Szinte nem is kellett annyit várni és ugrált felénk mosolyogva a kis fehér nyuszi halvány rózsaszín sapkában.

- Sziasztok. - köszönt lelkesen

- Akkor hol is folytatjuk?

- Irány az erdő széle - mondta Csibi majd összegömbölyödött és gurulni kezdett abba az irányba, ahol tegnap elkezdtük megépíteni az első bunkinkat.

- Hát az biztos, hogy ő lesz azt első aki oda ér, olyan gyorsan tud gurulni- lihegett mellettem Mályva és próbáltuk utolérni.

- Gyorsan szedjünk még faágat, hogy ma be tudjuk fejezni és akkor holnap egész nap ebbe játszhatunk.

- Jaj Csibi nyugi, lesz még utána is nap, nem baj ha holnapután lesz kész.

- Igaza van Mályvának, ráérünk De az is igaz, hogy szívesen játszanék már holnap az új bunkiba.- mondtam és elindultunk faágakat keresni. Pár lépést tettünk az erdőbe, amikor valamit meghallottunk.

- Segítség, kérem valaki segítsen!

Egymásra néztünk és nem tudtuk mire vélni, hiszen ilyen hangod még sose hallottunk.

- Ez vajon meg milyen hang lehet? - tűnődött hangosan Csibi.

- Én ilyet még életemben nem hallottam-  mondta Mályva

- Szerintem meg kellene keresnünk, valami történhetett vele, hiszen segítségért kiált -  javasoltam.

- Rendicsek - mondták egyszerre. Alig tettünk pár lépést, amikor a földön észrevettünk egy zöld színű tündért. A döbbenettől meg sem tudtunk szólalni. Hallottunk már róla a legendákból és mesékből, hogy léteznek, de élőbe még sosem láttunk. A teste zöld színű volt, de gyönyörű virágok borították az alakját. Elképesztő színekben pompáztak. Egyszer csak kinyitotta a szemét és megszólalt:

- Jaj kérlek segítsetek rajtam, megsérült az egyik szárnyam és nem tudok így haza repülni - majd szó szerint elájult.

- Te jó ég most mi tévők legyünk? - szólalt meg Csibi.

- Szerintem vigyük oda anyukámhoz, ő biztosan tud segíteni - ajánlotta Mályva

- Remek gyógynövényei vannak.

- Okés, emeljük meg, de vigyázzunk a szárnyaira - mondtam. Óvatosan megemeltük és elindultunk. Már éppen oda értünk az üreg bejáratához, amikor Mályva anyukája kijött.

- Teremtőm, hát ti meg hol találtátok ezt az Abszint tündért?

- Ott az erdőbe hallottuk meg, ahol a bunkinkat kezdtük el, hogy valaki segítségért kiált - mondta Mályva.

- Bizony és őt találtuk, azt mondta eltört az egyik szárnya - nézett nagy szemekkel Csibi.

- Most mit tegyünk, Márti néni? - kérdeztem.

- Azonnal vigyük be az üregbe, van gyógyszerem fájdalom ellen, talán attól majd magához tér. Amint beértünk hozzá is látott és láss csodát, pár perc múlva a kis tündér ismét magához tért.

- Hol vagyok? - kérdezte.

- Egy üregbe a nagy rét szélén. - válaszolta Márti néni.

- Megsérült a szárnyam, amikor a szüleimmel elindultunk új virágokat szedni Letícia hercegnőnek.

- De hogy történt?,- kérdezte a kis nyuszi.

- Mivel friss virágok voltak, a méhek megtámadtak minket. Anyukám és apukám próbálták elterelni őket. Így egyikük balra, a másikuk jobbra repült. Csak sajnos a nagy lárma közepén egy fának ütköztem és a földre zuhantam.

- És aztán?- kérdezte Csibi.

- Sajnos annyi méh volt körülöttünk, hogy egyikük se vette észre, mi történt. Így tovább repültek. Haza kell mennem, különben nagyon aggódni fognak. A szárnyam sem fog meggyógyulni, amíg nem iszok a varázsforrásunkból, ugyanis olyan varázsereje van, amitől a sebek begyógyulnak.

- Varázsforràs? Miért te hol laksz? - ismét Csibi szolalt meg először.

- A varázs felhőn, ami az erdő túloldalán van. -  felelte.

- Ez elképesztő, hát tényleg létezik? - kérdezte döbbenten Márti néni.

- Persze, hogy létezik. Csak varázslat van rajta, így csak a tündérek láthatják.

- Hallottam róla szóbeszédet még régebben, de nem gondoltam volna, hogy tényleg létezik.

- Bizony és gyönyörű hely, ahol különböző tündérek élnek Letícia hercegnővel. Ő az aki mindig vigyáz ránk.

- Nahát, biztosan csoda szép hely lehet. - álmélkodott el Mályva.

- Vissza kell mennem mi hamarabb, lassan besötétedik.-  mondta kimerülten a kis tündér.

- Szerintem maradj itt északára és holnap újult erővel hazakisérünk.- javasolta Márti néni.

- Jól van, legyen így. Amúgyis nagyon fáradt vagyok. De reggel korán kell indulni, hogy mihamarabb otthon lehessek.

- Rendben. Hozok egy kis répát, biztosan éhes is lehetsz. - felelte a nyuszi anyukája.

- Igen köszönöm, az jól esne.

Majd kiment friss répát szedni. Mi pedig még mindig hatalmas szemekkel bámultuk a kistündért.

- Egyébként, hogy hívnak? - kérdezte Mályva.

- Luna, a nevem Luna Abszint. - felelte.

- Engem Mályvának hívnak, ő pedig itt a kis tüskés barátom Csibi. A nagy szemű szárnyas barátom pedig Bubo.

- Szia - mondta Csibi, majd tovább kérdezgettük.

Megtudtuk, hogy egy ösvény vezet a felhő kapujához, amit egy hatalmas fehér farkas őriz, akinek a szárnyai bárányfelhőből vannak. Ő védelmezi a kapu bejáratát éjjel nappal. Azt is elmesélte, hogy többféle tündér él ott. Ilyenek voltak például az Elfek, az apró csemete fák. A Goblinok, a leleményes kis gyűjtögetők. A Gnómok, az egyszemű pici állatkák. A Szilfek, akik kinézetre talán hasonítanak egy átlátszó felhőre, de valójában légtündérek. Ámulattal hallgattuk, amikor egyszer-csak Mályva anyukája visszatért a friss étellel.

- Na jól van gyerekek, hadjátok végre pihenni - mondta ezt a csöpp kis tündér.

- Okés anyu, de kaphatok én is egy kis répát?-  nézett éhesen rá Mályva.

- Természetesen, úgyis vacsora idő van. Jobb lenne, ha ti is hazamennétek anyukáitok már biztosan várnak.

- Igen Márti néni. Most, hogy mondja, farkaséhes vagyok -  mondta Csibi. Elköszöntünk és hazamentünk. Alig vártam, hogy végre holnap legyen, annyira izgatott voltam.

Éppen csak, hogy feltűnt a nap az égen, már mind az üreg bejáratánál voltunk. Mályva anyukája jött ki először majd így szólt: 

- Megengedem, hogy mind elkísérjétek Lunát, de csak avval az egy feltétellel, ha Ártemisz a szarvas elkísér titeket. Ő majd vigyáz rátok az úton.

- Én benne vagyok - ugrándozott a kis süni.

- Nekem is jó - feleltem.

Majd Luna és Mályva is előbújt az üregből.

- Sziasztok, na akkor neki vágunk az útnak - kérdezte Luna.

- Igen - harsogtuk egyszerre.

A rét másik oldalán már várt minket Ártemisz. Hatalmas agancsos szarvas létére nagyon kedves és türelmes volt.

- Szép jó reggelt mindenkinek - köszöntött

- Szervusz Ártemisz, mérhetetlenül hálásak vagyunk, hogy elkíséred őket és vigyázol rájuk - mondta Márti néni.

- Igazán nincs mit, szívesen teszem -  válaszolta.

- Utazhatok majd a hátadon, ha elfáradok? - kérdezte Csibi.

Ezen jót nevettünk, de természetesen meg engedte neki.

Elbúcsúztunk a szüleinktől, és útnak indultunk a nagy erdőnek. Minél beljebb értünk, annál jobban álmélkodtunk a szebbnél szebb fákon és élővilágon. Rengeteg minden új volt számunkra, hiszen korábban nem jártunk még erre. Egyszer csak egy sűrű bokros részhez értünk, Luna odasétált majd így szólt: 

Őrzöm minden titkod,
Látom amit más nem láthat,
Kinyitom szárnyam,
Lelkem pedig haza talál .

A bokrok szétnyíltak és egy csodaszép ösvényt mutattak, ami lila és kék színben pompázott. Középen pedig megjelent egy apró kis láng, amit úgy hívtak lidércfény. Követtük a pici lángot amely egy óriási felhőhöz vezetett, majd ekkor megjent Optimusz a kapu őrzője. Gyönyörű, hatalmas fehér farkas volt jégkék szemekkel és hihetetlen nagy szárnyaival eltakarta előttünk az utat.

- Szia Optimusz -  köszöntötte Luna.

- Szervusz Luna, ideje volt, hogy haza találtál. Már égen földön kerestünk.

- Igen gondoltam, de sajnos megsérült az egyik szárnyam és az új barátaim kísértek haza.

- Akkor bizonyára remek barátokra tettél szert, hogy vállaltak egy ilyen messzi utat.

- Bizony és nagyon hálás vagyok nekik ezért. - mosolygott ránk Luna.

A nagy farkas barátságosan fogadott bennünket és megengedte, hogy belépjünk a kapun. Mikor beértünk meg sem tudtunk szólalni. annyira elképesztő látvány tárult elénk. Olyan volt, mint egy fantáziaország. Csodálatos színekkel, különböző tündérekkel, kristály tiszta forrással. Luna szaladt is, hogy elmerüljön benne. Kis idő elteltével pedig gyógyult szárnyakkal tért vissza. Lehengerlő volt, ahogy újult erővel repült körülöttünk. Ezt követően megjöttek a szülei is, akik mérhetetlenül hálásak voltak és megköszönték, hogy vigyáztunk rá. Letícia hercegnőtöl pedig kaptunk minden féle finomságot, ezután jött a búcsú, amely egyikünk számára sem volt könnyű.

- Köszönök mindent és megígérem sosem felejtelek el benneteket .- szólalt meg először Luna.

- Mi is köszönünk mindent, sose feledünk. -  mondta Mályva és megölelték egymást.

- Irtó izgalmas volt az egész - mondta a kis süni.

- Mindig emlékezni fogunk erre a kalandra - mondtam. Majd megöleltük mind egymást. Elbúcsúztunk mindenkitől, aztán hazaindultunk. A szüleink már vártak minket az erdő szélén. Nagy örömmel fogadták, hogy épségbe hazaértünk.

Szédületes volt ez az utazás mindegyikünk számára. Sose feledjük el Lunát és a varázs felhőt, és azt sem, hogy a csodák igenis léteznek.

Aki nem hiszi, az pedig járjon utána.

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések