Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Molnár Bernadett: Csendélet


Megállt az idő, minden mozdulatlan,
fűszálon fut a tér udvaromban.
Távolban a nyárfát ringatja a szél,
vízcseppet gyűjt millió szív-levél.
Fehér liliom kis kertem éke,
szirmait bontja illat kikötőben.
Rugaszkodik, nyúlik az égig,
ölelő levéllel, mint zöld-fehér mozaik.
Mint kémény füstje, pára-köd játék,
lassú iram, hisz oly kicsik még.
Lábnyomuk mintája, épp egy rózsaszirom,
majd tovább hagyják a feszülő bokron.
Mozdulatlan idő, szellő sem jár,
bodobács bogár kegyes halálra vár.
Gyászolja a tér, néma az udvar,
egy kicsit az élet is ilyenkor vele hal.
Lila ruhájában udvarom őre,
Ősidők óta levendulák hőse.
Éber strázsálva kémleli a tájat,
ízes, fanyar illat belőle árad.
Távoli erdő legmagasabb fáján,
ezer remegő szív-levél ormán.
Károgó varjak lepik el az ágat,
biztos menedék a sok fiókának.
Öreg szőlő boglyas lugasában,
elterülő Kormos nyújtózik magában.
Nyirkos a talaj, süppedő föveny,
szikkadni készül a déltáji melegben.
Csipkés levélen rózsaszín málna,
édes pirossá változik nemsokára.
Kóstolgatja méh, darázs is rájár,
ellepi nyomban sok sok szívószál.
Hangtalan dolgoznak, nem csapnak zajt,
napsugár az égen, udvaromba tart.
Színarany selyemmel szővi be a kertet,
mindenki számára meghozza a kedvet.
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések