Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Ónodi Éva: A Muzsika


Egyszer  volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király. Ennek az öreg királynak volt négy szép leánya, akik szépségükkel ,jóságukkal ,tehetségükkel   bearanyozták  mindennapjait.

 Nagyon szerette a szép muzsikát, zenét és ezért mind a négy leányt kitaníttatta, hogy bizony amilyen hangszert kedvel azon játszhasson. 

Sorban megkérdezte leányait. 

- Legidősebb lányom téged kérdezlek előszőr" mit szeretnél?"  

- Én Édesapám hárfán  szeretnék tanulni!-Szeretem a hárfa minden húrjának  hangját, én ezt szeretném!

-Kisebbik lányom,  neked melyik hangszer kedves?

- Nekem édesapám a hegedű kedves! Szeretem a hegedű játékát! 

- Mégkisebbik lányom neked mi a kívánságod?

- Én édesapám zongorázni szeretnék! Csodálom, abból a nagy hangszerből hogyan szállnak ki a szebbnél-szebb dallamok!

- Legkisebb lányom neked is maradt hangszer még bőven, válogathatsz közülük.

- Én édesapám fuvolázni szeretnék! A fuvola a legkedvesebb hangszerem , hangja a szívemig ér!

Az öreg király tüstént hívatta az udvari zenészt és elmondta leányai kívánságát, aki nyakába vette az országot és felkereste a legjobb hangszerkészítő mestereket. 

Napok teltek el mire betévedt egy egyszerű műhelybe. Ott minden hangszert megtalált. Nézelődött, válogatott amikor megjelent egy  fiatalember, s megszólította a zenészt.

- Mi járatban uram?- kérdezte a fiatalember.

- Nagy gond van a nyakamon, a fennséges királyunk négy leányának a kívánságát kell teljesítenem.

- És mi lenne az tisztelt uram?

- Négyféle hangszert kell vinnem  a palotába, mert a királyleányok szeretnének tanulni muzsikálni.

- No akkor jó helyen jár,  mert itt vannak a legkiválóbb hangszerek.

- Mégis mire gondol?

- Sorolnám őket -hárfa,hegedű, zongora és fuvola -ezekre lenne szükségem.

A zenész sorban kipróbálta a hangszereket és hallotta valóban igaz amit a hangszerkészítő  mondott.

-No  így megvagyunk. Kérem  a palotába szállítani hogy mielőbb a leányok kedvükre tanulhassanak. 

Úgy is lett. Térült fordult máris a palotában  voltak  a hangszerek. Igen ám,  de mindegyik hangszert külön terembe vittek, nehogy zavarják egymást. 

Megkezdődött a tanulás. A zenésznek mindjárt sok dolga lett, mert nem  csak az udvarnak zenélt, hanem a leányokat is kellett tanítani. 

De boldogan tette, mert a négy leány olyan gyorsan tanult,  hogy kisvártatva kis zenekarrá alakultak és az egész udvar gyönyörködhetett a szép muzsikában.

A király nagyon boldog volt és szemmel láthatóan a szép zene még ifjabbá is tette. Szinte nap-mint nap zenéltek a leányok élvezték a hangszer adta szépséget!

Teltek múltak az évek és bizony megfordult a király fejében hogy szép - szép muzsika, de  ő sem él örökké és így nem lesz aki örökölje a trónt..

Hívatta leányait és elmondta nekik,  itt az ideje már a vőlegényekre gondolni. A leányok szomorúan vették tudomásul, édesapjuknak tényleg igaza van.

Másnap közhírré tétették, a király férjhez adja lányait és a világ minden tájáról várják a kérőket.

Amint  megjelent a hír, csak úgy özönlöttek a palotába a nemesebbnél- nemesebb ifjak.

Ünnepi ruhát öltött a király,  nemkülönben a négy szép leány és a palota dísztermében 

fogadták őket. A három idősebb leánynak mindjárt akadt is kérője, de a legkisebbnek egyik sem tetszett.

Nagy lagzit akart csapni édesapjuk a lányainak, de csak akkor ha már mind a négynek van párja.

Teltek a napok amikor a hangszerkészítő mester fülébe jutott a hír miszerint a legkisebb leány még nem talált magához illőt.

Gyorsan felöltötte legszebb gúnyáját és útnak eredt a palotába. Mondanom sem kell,  ez a legszebb gúnya olyan szép volt, hogy csak nem volt lyukas mert a mester a sok munka közepette nem ért  rá  valami csecsás ruhába menni a leánykérőbe.

Megjelent a leány előtt és halljatok csudát  egyből megakadt a leány szeme a legényen, mert amúgy meg jóképű volt az istenadta.

Megörült a király és hetedhét orszánon túl érő lagzit csaptak, így az egész ország kivette a részét a falatozásból és a mulatságból.

Igen ám, de jött a  másnap, amikor könnyes búcsút vett leányaitól. A fiatal házasok mind elhagyták a palotát és vitték a szeretett hangszerüket.

Nagy csend lett a palotába! Nem  csengett a hárfa, nem sírt a hegedű, nem kopogott a zongora billentyűje és nem adott játékos  zenét a fuvola hangja.

Szomorú lett a király, még a furfangos udvari bolod sem csalt mosolyt az arcára. Felment a palota legfelsőbb szobájába az ablak elé tette hintaszékét és naphosszat  nézett ki az ablakon.

Megelégelte ezt a sok bánatot az udvari bolond és valahogy muzsikát akart varázsolni a királynak.

Kinézett az ablakon és látta , őszbe csavarodott a természet feje, hull a fák levele és bizony ebből nem lesz muzsika. Itt csak várni lehet!

Egyik reggel amint kinézett az ablakon, hófehér lepel borult a tájra és valami nyugalom áradt belőle.

Itt az alkalom gondolta- és felkapta az öreg királyt, bundába öltöztette. A lovászokkal befogatott a legszebb szánba négy rénszarvast és vitte a királyt árkon bokron át. Csak úgy siklott, csikorgott a szán és mintha valami szép muzsikát hallatott volna . 

Felfigyelt  a király az  éles hangra és dúdolni kezdett egy szép dallamot.

Csak repült a szán, csak repült véget nem érő muzsika szállt. Boldog lett az öreg király.

- Tán legidősebb leányom küldte ezt a szép csengő muzsikát?

Így teltek a király  téli napjai , naphosszat repítették a rénszarvasok.

Melegre fordult az idő  elolvadt a hó, télre jött a tavasz és véget ért a szép hárfamuzsika.

Friss üde zöld lett a táj, kinyíltak a tavaszi virágok, virágba borultak a fák. Millió  méhecske  rajzott  körülöttük.

 Valami furcsa először nyekergő, nyöszörgő,  zümmögő zaj ütötte meg fülét, mely átváltozott hegedű dallammá. Felkapta a fejét a király 

- Édes kisebbik leányom! Te küldted ezt a szép muzsikát nekem? Igen biztosan hiányzom neked!

A napsugár egyre erősebben sütött, és bizony eljött a nyár. Mindenki  vidám volt csak a király félt hogy nem lesz muzsikája.

De a legkisebb leánya sem hagyta cserben. Megszólaltatta fuvoláját a friss nyári szellő képében  simogatva az öreg király arcát. 

Csak fújt-fújt, mig rá nem köszöntött az ősz.

Újra színes, száraz falevelek hullottak a fáról.

- Mi ez a kopogó zaj? -kérdezte a király.- 

- Fennséges királyom,   az ablak alatti diófáról potyognak a beérett diószemek. Itt az ősz! 

Kopogtak-kopogtak akárcsak a zongora billentyűji.

- Megérkezett a negyedik leányom muzsikája!  - kiálltott fel az öreg király. Érzem a messzi távolból is gondolnak rám. 

- Szeretnek, küldik nekem az évszakok muzsikáját. Amíg élek mindig velem lesznek!

Boldogan hajtotta álomra fejét, mert mind a négy évszak adott neki gyönyörű muzsikát.

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések