Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Szabó Judit: Zsendülő fények

Nézd csak, a február meghozta
ezeket a könnyed, zsendülő fényeket,
a légben hűvös pára gyöngyöz,
és gomolyog a lehelet,
és a mozdulatlan tájra 
még ráereszkedik a dér,
de lassan múlik az álom,
és csendben múlik a tél. 

Gyönge keze finom napszálakat 
húz át az égen, 
s az eszméletre ébredő idő
megmártózik ebben a frissességben.
Csíp a levegő, és a tél még odakap,
de lassan múlik az álom 
és csendben múlik a fagy.

Nézd csak, a február engesztelő remény,
szelídséggel érint, s a szívzár pattanni kész.
Végüket járják a fáradt, sötét napok,
s a tavasz illat vegyül, a légben kavarog, 
kicsiny élet-magvakat sodor a szél, 
és lassan múlik az álom,
és csendben múlik a tél.

… s a csonttá vetkezett fák öléből
halkan hajtanak ki a vágyak, 
oszlóban a rossz, a fájdalom, és a bánat,
s a kopár földek mind életre kélnek,
és gyöngyöző vízpermetet 
sodornak a játszi fények,
és az életvágy nőttön növekszik, 
mindent magával ragad, 
nem küzdünk már, nincs miért,
könnyű lesz minden és szabad.

Így állunk ott, az ébredő fények mezejében, s többé már nem
hiszünk a tél erejében.

Fotó: Saját portré
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések