Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Vitézy Lászlót saját halottjának tekinti a Kulturális és Innovációs Minisztérium


Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt, producert, érdemes és kiváló művészt a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) saját halottjának tekinti - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.


Vitézy László filmrendező, producer pénteken hajnalban nyolcvanhárom éves korában hunyt el.

Vitézy László 1940-ben született Budapesten. 1969 és 1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televíziórendező szakos hallgatója volt, majd 1973 és 1979 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagja, 1979 és 1981 között a Híradó- és Dokumentumfilmstúdió rövidfilmrendezője. 1981-ben a Társulás Stúdió alapító játékfilmrendezője, 1988-ban a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet egyik alapítója volt - idézik fel a közleményben.

Mint írják, Vitézy László alkotásaiban a szocializmus tabutémáit szociografikus alaposságra építő kifinomult művészi igénnyel jelenítette meg, rendezéseiben méltó módon adaptálta a magyar irodalom klasszikus műveit.

Jelentősebb filmjei közé tartozik az 1980-as Békeidő - amelyért a Mannheimi Filmfesztivál nagydíját és Balázs Béla-díjat kapott -, az 1983-ban Filmszemle-díjas Vörös föld, a 2012-es Pillangó, valamint a 2013-as A galamb papné és a 2022-ben bemutatott Az énekesnő.

Vitézy Lászlót 2014-ben érdemes művésznek, 2020-ban kiváló művésznek választották. Magyarország számára kivételesen értékes és az egyetemes filmművészetet is gazdagító művészi pályafutásáért 2023-ban Kossuth-díjat vehetett át.



Forrás: MTI / Fotó: Cseke Csilla

Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések