Úgy jöttem a világra, hogy nem akartam lenni.
Úgy kell majd távoznom, hogy nem akarok menni.
KI kérdi meg, miért, s meddig maradok,
s én utánam maradnak-e súlyos mondatok?
Így jöttem: üresen, meztelen,
mikor a hajnal épp megérkezett,
s ruhátlan lelkemre formált
egy habos, narancs-szín felleget.
Nyöszörögve, még zárt szemekkel,
mint aki tudja, közeleg a lét,
szorítottam súlyos szemhéjaimmal
a nemlét vágyott, féltett gyönyörét.
De hiába. Valaki szólt, illant a varázs,
öleltek, vertek, forgattak kezek,
fém koccant fémhez, s az anyaméh
pulzáló árulása világra vetett.
Önkéntelenül is csendért kiáltok.
De harsan a szó, lüktet az agy,
s a gondolatok forrongó kohója
kioltja a készülő mondatokat.
Ki mondja meg, meddig maradhatok?...
Küldjön tartalmat a Prokult Újságnak
Töltse ki az alábbi űrlapot és mi felvesszük Önnel a kapcsolatot. Küldhet verset, prózát; könyv-, színház- esetleg filmkritikát. Helyet találunk mi neki, de munkánkat is segítheti.
0 Megjegyzések