Tétován billen a perc
egy tölgy ágán,
elsorvad 'minek
nincs már ott a helye
és eliramlanak
a hosszú nappalok,
az alkony sötét ajkán is
néma a suttogás.
Telnek a sokszínű,
tarka hetek sárgán
pirosan, zölden,
csendesednek a lombok
és a szívekben
halkul a dobbanás,
szendergőbb a szeretet.
A mélabú szárazon
zörren a szélfútta járdán,
méz sárgán csordogál
még néha a délután
a meszelt házak
fehér kárpitján.
A pőrén ácsorgó fák
leeresztett vállakkal
tehetetlenül bámulják,
ahogyan a kacér nyár
érett almái az éjtől
deres pázsiton
gyengéd roppanással
elenyésznek,
míg a hajnal helyettük sír
puha harmatot,
s könnyeit pókhálókra
aggatja reszkető keze,
és tavaszig Hold ül az ágon
az almák helyett.
Küldjön tartalmat a Prokult Újságnak
Töltse ki az alábbi űrlapot és mi felvesszük Önnel a kapcsolatot. Küldhet verset, prózát; könyv-, színház- esetleg filmkritikát. Helyet találunk mi neki, de munkánkat is segítheti.
0 Megjegyzések