Én és a csend ülünk nagy titokban,
árnyékot fölénk csak a felhők vetnek,
nincs itt ereje rossznak s gonosznak,
 mi útját állhatja az égi tervnek. 
 
Hangosan lélegzik, lüktet az  erdő,
teli tüdőből dalol és trillázik,
bokrok hajába masnit köt a szellő,
te vagy, ki mellőlem nagyon hiányzik.
 
Letisztult gondolat fürdik a fényben,
ám apró tüskék szívem szurkálják,
múltunk árnyai amíg még kísértnek,
marad egy folt a lélek ruháján.