Kisdaróczi Tamás: Költői szabadság

Ébredtem, kora reggel táján,
Kábán.
Az ágy szélén ültem, feszengve,
Merengve.
Indulj, győzködöm magam,
Hasztalan.
De mégis fel kell, hogy állj,
Muszáj.

Járásom nem valami ékes,
Nehézkes.
Cél felé magamat vonszolva,
Konyha.
Kávét ittam kótyagos fejjel,
Tejjel.
Éhesen, számba ételt vettem,
Ettem.

Még egy kis méla bambulás,
Futás.
Egy kis ülő munka, örülök,
Ürülök.
Lassan a fürdő felé indulok,
Tisztulok.
Némi textil és ösztönök,
Öltözök.

Na, most már végre indulok,
Izgulok.
Utazok, körülöttem idegenek,
Idegesek.
Csak unottan rohanó sokaság,
Ostobaság.
A tömeg agresszív, dühöngő,
Üvöltő.

Csendesen szemlélem őket,
Nőket.
Lehet köztük valódi? ... talán,
Talány.
Pilla, botox, plasztikmell,
Agymodell.
Akad, kihez a természet kegyes,
Vegyes.

Egy figura, fakad, tőlem balra,
Dalra.
Figyelem már egy idő óta,
Idióta.
Jobbról egy másik, rám tapos,
Átlagos.
A lábamra léptél, hé, hahó,
Tahó.

Óriásra nőtt, idegen, forgalom,
Borzalom.
A tolerancia zéró, ez rémes,
Jelképes.
De lassan közeledek a célhoz,
Acéloz.
Az utazásnak most már vége,
Béke.

Közeledek a helyhez, egy álom,
Várom.
Megcsap a zsírgőz, jól ismerem,
Istenem.
Egy újabb szép nap elé tekintek,
Legyintek.
A munkakedv lesz rajtam úrrá,
Hurrá.

Zár kattan, az ajtó nyitva-tárva,
Várva.
Éhes tömegek, jönnek, esznek,
Elmennek.
Várom már nagyon, újra alkotni,
Csapkodni.
A munka oltárán ismét áldozok,
Átkozok.

De vége lesz a napnak, lomhán,
Rondán.
A kálváriát ma megint megjárva,
Zárva.
Most már kissé elbágyadtam,
Fáradtan.
Költői szabadságra mentem,
Menten.