Sebezhető ladikommal úszom az ő vérén felfelé,
Azon, amit értem adott,
Ráeszmélek lassan, ahogy az éltető patak zúg,
Gyengén, szelíden, szinte oltalmazóan.
Lágy habjain ringatózom, biztonságban.
Ahogy haladok előre a sodrással, ami egyre inkább csak visz
Egyre jobban belelátok, hogyan működik.
Hogyan él, mert él a víz és éltet.
Mégis elszigetel magától, fadeszkákon át.
Át kell adnom magamat, hogy tapasztalhassam.
Azt akarja, hogy tapasztaljam
Csendes nyugalmát.
Haladok egyre csak előre, már nem tudom, mennyi van mögöttem,
De miért is fontos? Nem tekintek hátra, hiszen akkor
Lemaradok a jelen valóságának szépségéről.
Melyben benne van a megbocsájtás.
Irántam, irántad, irántunk.
Dühít az értetlen érzés, hogy a sodrásnak csak egy döntés
És már el is nyelhet, véget vethet mindennek
Egyetlen döntésével.
De ehelyett, bármit teszek, bosszantóan, megbocsájt
Megkegyelmez és tovább hordoz saját magán
A biztonságos sodrás.
Pedig én meddig azt gondoltam, de hát
Nem is a csónak véd,
Hanem ami körülölel.
Küldjön tartalmat a Prokult Újságnak
Töltse ki az alábbi űrlapot és mi felvesszük Önnel a kapcsolatot. Küldhet verset, prózát; könyv-, színház- esetleg filmkritikát. Helyet találunk mi neki, de munkánkat is segítheti.
0 Megjegyzések