Mint a napfelkelte oly természetes vagy
mégis olyannyira érinthetetlen,
a fény hiánya betölthetetlen.
Megnyugtató közelséged,
nagy felelősséget ró nyakamba,
amit kérsz, oly egyszerű
mégis, hogyan foglaljam szavakba?
Mi a sors, ha nem a Te kezed?
Végső soron mi benned hiszünk,
de Te hamarabb tetted ezt meg bennünk.
De te vagy része a történetünknek
vagy a mi a Tiédnek?
Ja, hogy a miénk valahol véges
és a Tied sosem fogy el.
Téged választottalak,
hangoztatom büszkén,
de elfelejtjük sokszor:
Te már réges-régen,
minket választottál
a szeretet ürügyén.
0 Megjegyzések